Károly Zeyk
Quick Facts
Biography
Zeykfalvi Zeyk Károly (Nagyenyed, 1848. augusztus 31. – Kolozsvár, 1924. október 11.) országgyűlési képviselő, később főispán, Tisza Etelka műfordító férje.
Élete
Zeyk Dániel kormánytanácsos és báró Vay Kata fia. A gimnáziumot szülővárosában, a jogot a budapesti egyetemen végezte. Tanulmányainak végezte után a hivatali pályára lépett, amelyet mint tiszteleti segédfogalmazó a belügyminisztériumban kezdett meg. E pályán négy évet töltött; majd visszavonult erdélyi birtokaira és gazdasággal foglalkozott. Mandátumot mint szabadelvű képviselő Kolozs vármegye kolozsi kerületében 1885-ben nyert, majd Alsó-Fehér megye főispánja lett. Ezt követően többször megválasztották képviselőnek, 1910-ben munkapárti programmal. A közlekedési bizottság tagja volt. Jókai Mór 1884. október 20-án, amikor átutazott Enyeden, Zeyk Károly főispán vendége volt. 1893. május 27-én Mezőnagycsánon feleségül vette Tisza Etelkát. Elhunyt 1924. október 11-én, örök nyugalomra helyezték a kolozsvári köztemetőben 1924. október 13-án. Országgyűlési beszédei a Naplóban vannak.
Jegyzetek
Források
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
- PIM
További információk
- Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. Bp., 1990-1999.
- Magyarország főispánjainak albuma. Szerk. Somogyi Zsigmond. Szombathely, 1889. Bertalanffy József ny.
- Három évtized története életrajzokban. Szerk. Gellért Imre és Madarász Elemér. Bp., Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., [1932].
- Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929)
- Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973.