Károly Szalay
Quick Facts
Biography
dr. Szalay Károly (Kecskemét, 1929. május 7. –) kandidátus, József Attila-díjas magyar író, irodalomtörténész, szerkesztő, újságíró. A Sánta Kutya díj bizottságának tagja.
Életpályája
Szülei: Szalay Oszkár és Király Anna voltak. 1947-1951 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának francia-magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1950-1953 között Csepelen volt tanító egy általános iskolában. 1953-1956 között az ELTE-n aspiránsként dolgozott. 1956-1964 között a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1964-től öt éven át a Magyar Televízió szerkesztője volt. 1969-1990 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztőjeként tevékenykedett. 1990-1991 között az Új Idő Könyvkiadó igazgatója volt. 1991-1994 között az Új Magyarország humorrovatának szerkesztője volt. 1993-1994 között a Magyar Televízió szórakoztató műsorok stúdióját vezette. 1995-ben nyugdíjba vonult. 1996-2000 között a Baptista Teológiai Akadémia kommunikációs szakán volt tanszékvezető. 2001 óta a Lyukasóra főszerkesztője.
Művei
- Karinthy Frigyes (monográfia, 1961)
- Szatíra és humor (irodalomelméleti esszé, 1963)
- A magyar szatíra száz éve (korszakmonográfia, 1966)
- A filmkomikum anatómiája (filmelméleti esszék, 1967)
- A komikum breviáriuma (esszé és antológia, 1970)
- A geg nyomában (filmelméleti és filmtörténeti tanulmányok, 1972)
- Humor és szatíra Mikszáth korában (korszakmonográfia, 1977)
- Mai magyar filmvígjáték (korszakmonográfia, 1979)
- Chaplin (monográfia, 1978)
- Karinthy Ferenc (monográfia, 1979)
- Bálanyák a Prófétaképző Főiskolán (esszék, 1980)
- Jacques Tati (monográfia, 1982)
- Komikum, szatíra, humor (esszék, 1983)
- Szerelmes éveink (regény, 1985)
- “Elmondom hát mindenkinek” - Új Karinthy monográfia (1987)
- Minden másképpen van (esszé, 1987)
- Párhuzamos viszonyok (regény, 1988)
- Bikakolostor (regény, 1989)
- Műterem Budán (kisregény, 1990)
- A Sátán helytartója (történelmi regény, 1993)
- Tajgetosz avagy kiáltás polgárságért (esszék, publicisztikák, 1996)
- A világtörténelem anekdotakincse (1998)
- Színházi anekdoták könyve, Szókimondó (2000)
- Fancsaliságok (pamfletek, 2001)
- Humorlexikon (társszerző, 2001)
- Fintorságok (pamfletek, 2002)
- Karikatúra és groteszk a magyar középkorban (2003)
- Arcok törött tükörben (novellák, miniportrék, esszék, 2004)
- Kutyaregény. Egy boldogéletű törpetacskó emlékiratai (kisregény, 2007)
- Embert mégse ettünk; Lilli, Bp., 2009
- Politikai pornó; Lilli, Bp., 2009
- A hasznos hazafiság prófétája. Esszé Szíj Rezsőről, 1915-2006; Antológia, Lakitelek, 2013 (Népfőiskolai füzetek)
- Írott sziklák, festett barlangok. Őskorok művészete; Kairosz, Bp., 2012
- 101 grimasz, a Demokrata hetilap 2012-2013 alatt megjelent Szókimondó c. rovatának gyűjteménye, és két interjú az íróval (2014)
- Szent Jeromos éjszakája. Spirituális pikareszk regény; Kairosz, Bp., 2014
Díjai, kitüntetései
- Gábor Andor-díj (1988)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994)
- Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (1997)
- Arany János-díj (1999)
- József Attila-díj (2000)
- Alternatív Kossuth-díj (2006)
- 1956-os Pesti Srác Alapítvány díja (2013)
- Prima díj (2013)
- A Magyar Érdemrend középkeresztje (2014)
Források
- MTI ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
- Szíj Rezső: Szalay Károly (1991)
- Beke Albert: A regényíró Szalay Károly (1998)
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek, ISBN 963-8607-10-6
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7
További információk
- Kortárs magyar írók
- Humorlexikon Szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó, 2001) ISBN 963-86162-3-7