Károly Kapronczay
Quick Facts
Biography
Kapronczay Károly (Budapest, 1941. február 28.–) történész, levéltáros, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Életpályája
1959-ben érettségizett a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem–könyvtár szakos diplomát 1968-ban. 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia Magyar–Lengyel Történészbizottságának tagja és titkára. 1990 és 1994 között a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója. 1969-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársa, 2000-től főigazgatója, 2008-tól címzetes főigazgatója. 2008-tól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára. 2011-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Szakterülete a magyarországi orvostörténet és közegészségügy, valamint a magyar–lengyel kapcsolatok története. Munkásságát a Lengyel Köztársaság 1999-ben a Lengyel Érdemrend lovagkeresztjével ismerte el. Legutóbbi munkája A magyar-lengyel orvosi és közegészségügyi kapcsolatok múltjából címmel 2013-ban jelent meg. 1999 óta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja.
Művei
- Kapronczay Károly–Remetei Filep Ferenc: Körmend egészségügyének története; Körmend Város Tanácsa, Körmend, 1983 (Körmendi füzetek)
- Magyarok és lengyelek, 1939-1945. Menekültügy; összeáll. Kapronczay Károly; Gondolat, Bp., 1991
- Szüntelen harc. A Baltikum rövid története; Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Bp., 1991 (ÉT könyvek)
- Akkor nem volt Lengyelország... Lengyel menekültek Magyarországon, 1939-1944; Magvető, Bp., 1992
- Lengyel katonák magyar földön; Zrínyi, Bp., 1994
- id. Antall József: Menekültek menedéke. Emlékek és iratok. Egy magyar humanista a 20. században; összeáll., bev., szerk. Kapronczay Károly; Mundus, Bp., 1997 (Mundus – emlékiratok)
- Magyarországi lengyelek; kieg. Sutarski Konrád, Bros Stanisławné; Körtánc Egyesület, Bp., 1998 (Körtánc füzetek)
- A nemzetgyűlés elnöke volt. Kilenc évtized a 20. századból. Varga Béla vallomásai életútjáról, 1991-ben; Mundus, Bp., 1998 (Az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság évkönyvei)
- Refugees in Hungary. Shelter from storm during World War II; angolra ford. Eva Barcza-Bessenyey; Matthias Corvinus Publishing, Toronto–Buffalo, 1999
- Híres magyar orvosok; szerk. Kapronczay Károly, Vizi E. Szilveszter; Magyar Tudományos Akadémia–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár–Galenus, Bp., 2000
- Polsko-węgierskie związki lekarskie (Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok); Oficyna Cracovia, Kraków, 2000
- A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok évszázadai; Mundus, Bp., 2000 (A magyar műveltség 1100 éve)
- Fejezetek 125 év magyar egészségügyének történetéből; Tarsoly–Semmelweis Orvostörténet Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Bp., 2001 (Libri historiae medicae)
- A Richter Gedeon Rt. 100 éves története; szerk. Kapronczay Károly, Magyar László; Medicina, Bp., 2001
- Adatok a magyarörmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez; Örmény Kisebbségi Önkormányzat, Budaörs, 2002 (Magyar-örmény könyvtár)
- Balassa János és a pesti orvosi iskola; OPKM, Bp., 2002 (Mesterek és tanítványok)
- Magyar orvoséletrajzi lexikon; Mundus, Bp., 2004 (Orvostudományi, orvostörténeti kiadványok)
- Közép-Európa orvosképzése; Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Bp., 2004
- Semmelweis; angolra ford. Galántai Dávid; Semmelweis Museum, Library and Archives of the History of Medicine, Bp., 2004
- Az ápolás-, ápolóképzés és kórházügy története Magyarországon; Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Bp., 2005
- Kapronczay Károly–Kapronczay Katalin: Az orvostörténelem Magyarországon. Egy szaktudomány története; Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár, Levéltár–Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Bp., 2005
- A politikus Antall József – az európai úton. Tanulmányok, esszék, emlékezések a kortársaktól; szerk. Jeszenszky Géza, Kapronczay Károly, Biernaczky Szilárd; Mundus, Bp., 2006 (Az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság évkönyvei)
- A magyarországi közegészségügy története, 1770-1944. Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom; összeáll. Kapronczay Károly, előszó Tompa Anna, sajtó alá rend. Gazda István; SE Közegészségtani Intézet–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár–Magyar Tudománytörténeti Intézet, Bp., 2008 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
- A Semmelweis család története; Semmelweis, Bp., 2008
- Lengyel menekültek Magyarországon, 1939-1945; Mundus, Bp., 2009 (Az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság évkönyvei)
- Magyary-Kossa Gyula és Győry Tibor hatása a magyar orvostörténeti iskolára; OFI OPKM, Bp., 2009 (Mesterek és tanítványok)
- A magyarországi közegészségügy szakterületeinek történetéből, 1876-1944; összeáll. Kapronczay Károly, sajtó alá rend. Gazda István; Magyar Tudománytörténeti Intézet–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Piliscsaba–Bp., 2010 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
- Az orvostörténelem századai; Semmelweis, Bp., 2010
- Gyógyító Budapest; Holnap, Bp., 2011 (Mesél a város)
- Az orvostörténész, művelődéstörténész és tudományszervező Antall József írásaiból születése 80. évfordulója tiszteletére; összeáll. Kapronczay Károly, sajtó alá rend. Gazda István; Magyar Orvostörténeti Társaság–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár–Magyar Tudománytörténeti Intézet, Bp.–Piliscsaba, 2012 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
- Közép-Kelet-Európa orvosi múltja; Johan Béla Alapítvány, Bp., 2013
- A magyar-lengyel és lengyel-magyar orvosi-közegészségügyi kapcsolatok múltjából, 1945-ig; Magyar Tudománytörténeti Intézet, Bp., 2013 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
- Pro nonagesimo. Tanulmányok Schultheisz Emil professzor 90. születésnapjára; szerk. Kapronczay Károly, Kapronczay Katalin; Semmelweis, Bp., 2013
- A Magyar Orvostörténeti Társaság története; Semmelweis, Bp., 2014
- Háború és orvoslás. Az I. világháború katonaegészségügye, annak néhány előzménye és utóélete. Orvostörténeti tanulmányok; összeáll. Kapronczay Károly; Magyar Orvostörténeti Társaság, Bp., 2015 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
- Semmelweis; összeáll. Kapronczay Károly; MTA Orvostörténeti Munkabizottság–Kőbánya Önkormányzata–Magyar Tudománytörténeti Intézet, Bp.–Piliscsaba, 2015 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
- Fejezetek a magyar gyógyszerészet történetéből; összeáll. Kapronczay Károly, Kapronczay Katalin; Johan Béla Alapítvány–Magyar Tudománytörténeti Intézet, Bp., 2016 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
Források
- http://tortenelem.info.hu/biographies/view/7473
- http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=17664
- PIM
- Cito pede labitur aetas. Tanulmányok Kapronczay Károly 70. születésnapjára; Semmelweis, Bp., 2011