peoplepill id: kalman-harnoczy
KH
1 views today
1 views this week
Kálmán Harnóczy
Politician

Kálmán Harnóczy

The basics

Quick Facts

Intro
Politician
Work field
Gender
Male
Birth
Age
70 years
The details (from wikipedia)

Biography

Harnóczy Kálmán (Kiskunhalas, 1898. december 14. – Kiskunhalas, 1968. március 1.) gazdálkodó, a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

Élete

Ifjúkora és közszereplővé válása

Harnóczy Kálmán és Krammer Zsuzsanna egyetlen gyermeke. Római katolikus vallásban nevelkedett. Az elemi iskola elvégzése után a helyi Szilády Áron Református Gimnáziumban kezdte meg tanulmányait, de a világháború miatt csak 1919-ben tette le érettségijét. 1916-ban ugyanis behívták katonának. Az orosz fronton harcolt, ahol hadifogságba esett. 1918-ban került vissza Magyarországra, de még a háború végéig szolgálatban volt. 1920-ban pedig bevonult a Nemzeti Hadseregbe, ahonnan két év múlva szerelt le. A katonai szolgálatának befejezése után a családi gazdaságban kezdett el dolgozni, és bekapcsolódott a helyi közéletbe. Aktív egyházközségi életet élt, és tagja lett a KALOT helyi szervezetének. Részt vett az aranykalászos gazdák mozgalmában is. 1945-ben birtokának nagy részét felosztották az 1945-ös földreform következtében. Utána a megmaradt földterületet művelte.

Politikai pályája

1944 novemberében belépett a Független Kisgazdapártba. 1946 elején a helyi szervezet alelnöke lett. De 1947-ben számos más volt kisgazdával együtt a párt balra tolódása miatt elhagyta az FKGP-t, és csatlakozott a Demokrata Néppárthoz. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon pártja Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyei listáján pótképviselő lett. Keresztes Sándor mandátumának megfosztása után 1948 augusztusában hívták be az Országgyűlésbe. A DNP frakciójának megszűnése után pártonkívüli képviselőként folytatta parlamenti munkáját.

Diktatúra idején

Képviselői mandátumának megszűnése után felhagyott a politizálással, és visszatért a gazdálkodáshoz. 1950-ben városi házát lefoglalták a honvédség részére, saját földjét pedig tagosították. Rokonoknál telepedtek meg feleségével és nevelt lányukkal. Csak alkalmi munkákból tudta eltartani családját. A rendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta. 1968-ban hunyt el.

További információk

  • Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Bp., Szent István Társulat, 1993-.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Kálmán Harnóczy is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Kálmán Harnóczy
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes