József Cserháti
Quick Facts
Biography
Cserháti József (1939. május 11. –) labdarúgó, kapus.
Pályafutása
Hatévesen költözött a családjával Rónabányáról Baglyasaljára. Itt kezdett el 1954-ben futballozni. 1957-ben igazolt Salgótarjánba. 1958. november 8-án mutatkozott be az élvonalban a Vasas ellen, ahol 1–1-es döntetlen született. Az élvonalban 137 bajnoki mérkőzésen szerepelt. 1962-ben rendhagyó módon került Dorogra kölcsönben. A dorogi csapat az Intertotó-kupaküzdelmekben vett részt, amely egybe esett a chilei világbajnoksággal. A vb-n két dorogi játékos, Ilku István és Monostori Tivadar is szerepelt, ezért minőségi pótlásukra az MLSZ hozzájárulásával megállapodás született a két bányász egyesület között, hogy az SBTC két játékosa a kupa-sorozat idejére kölcsönben hivatalosan a Dorog játékosa lehet. Cserháti volt az egyik ilyen tarjáni játékos, aki a dorogiak tartalék kapusa, Janák István mellé került. Cserháti a Dorog hat kupamérkőzése közül két alkalommal kapott bizalmat Buzánszky Jenő edzőtől és két idegenbeli mérkőzésen, Plzeň-ben és Padovában is védte a dorogiak kapuját. A Dorog 13 kapott góljából nyolc az ő kapujába esett.
1967-ben bányamérnöki diplomát szerzett. A Nógrádi Szénbányáknál dolgozott osztályvezetőként majd termelési főmérnökként. Az SBTC-ben szakosztályvezető volt. Baglyasalján kétszer volt polgármesterhelyettes.