János Tusor

Tusor János (Hatvan, 1920 – 2006) mozdonyvezető, 1975-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Állami Díjának II. fokozatát „az üzembiztonság és menetrendszerű közlekedés fejlesztésében több mint három évtizeden át végzett mozdonyvezetői munkájáért”.

Ötször nyerte el a Kiváló Dolgozó kitüntető címet (1958, 1960, 1965, 1968, 1972).

A nyolc elemi elvégzése után a hatvani téglagyárban rakodóként, majd a cukorgyárban kazánszerelőként dolgozott. 1937-től három éven át géplakatosinas volt a nagygombosi Hatvany-majorban. 1940 novemberétől a hatvani fűtőház alkalmazta, ahol előbb segédként dolgozott, majd egy évvel később felvették a karbantartóműhelybe, ahol gőzmozdonyok javításával foglalkozott. Közben továbbtanult, de a négy polgáriból csak három osztályt végezhetett el, 1942-ben behívták katonának.

A háború alatt tiszti tanfolyamot végzett, majd tüzér műmesternek nevezték ki. Egy hadgyakorlaton megsérült, megégett az arca, szemei megsérültek, három hónapig nem látott. 1945 májusától újra a hatvani fűtőház műhelyében dolgozott, részt vett Hatvan állomás helyreállítási munkáiban.

Folytatta félbemaradt tanulmányait, a negyedik évfolyam elvégzése után – 1946 decemberében – jelentkezett gőzmozdonyvezető-tanulónak. Pestre osztották be, kezdetben másodfűtő volt egy állomási tartalék 326-os mozdonyon. Három hónap után fűtőként szolgált egy tehervonat csehszlovák 410-es mozdonyán, majd személyvonatra került.

1948 januárjától Miskolc-Gömöri pályaudvaron öt hónapos elméleti és egy hónap gyakorlati gőzmozdonyvezető-képzésen vett részt. A vizsgát az Északi fűtőházban, illetve a Budapest–Vác-vasútvonalon tette le. 1948 őszén első útján a 411.391 pályaszámú gőzmozdonyt vezette Hatvan állomás és Ferencváros pályaudvar között. 1961-ben vezetett utoljára gőzmozdonyt.

1952-ben átkerült a Keleti fűtőházba (Budapest-Keleti Pályaudvar Vontatási Főnökség), itt villamosmozdony-vezetői képesítést szerzett. 1964-ben a Ganz–MÁVAG-ban összeszerelt V43-as mozdonyok próbafutását végezte.

1975 tavaszán megkapta a Magyar Népköztársaság Állami Díja II. fokozatát, „az üzembiztonság és menetrendszerű közlekedés fejlesztésében több mint három évtizeden át végzett mozdonyvezetői munkájáért”. Ötször nyerte el a kiváló dolgozó kitüntető címet (1958, 1960, 1965, 1968, 1972).

1975. július 28-án vonult nyugdíjba.

Háromszor nősült. Első felesége tüdővészben halt meg, a házasságkötésüket követő második évben. Második felesége – és születendő gyermeke – 1945 januárjában belehalt a szülésbe.

Tusor 1946-ban újra nősült, családjával Öreg-Hatvanban élt. Lányuk üzemorvos a Nyugati pályaudvaron, fiuk állattenyésztési szakágvezető.

• Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…. 2. kiadás. Budapest: Szépirodalmi. 1978. 65–84. o. ISBN 963-15-1121-9 (továbbá a képmelléklet XIII. lapja)
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 502. o. ISBN 963-05-4420-2
• Demény-Dittel Lajos: Adatok a vasúthoz kötődő Kossuth-díjas és Állami Díjas személyekről (1948–1985), Hatvan, 2007, 6. oldal
• Demény-Dittel Lajos: Portré a 77 esztendős Tusor János Állami Díjas mozdonyvezetőről, Tolnay Lapok, 4. 1997. 4. április, 13. oldal
• Gadanecz Béla: A vasutas munkásmozgalom története, Budapest, 1985, MÁV Vezérigazgatóság és a Vasutasok Szakszervezete, 27. oldal
• Kocsis István: In memoriam Tusor János (1920–2006), Hatvani kalendárium 2007, 151–152. oldal