peoplepill id: imre-fejervary
IF
1 views today
1 views this week
Imre Fejérváry

Imre Fejérváry

The basics

Quick Facts

The details (from wikipedia)

Biography

Komlóskeresztesi báró Fejérváry Imre (Bécs, 1866. február 20. – Csorvás, 1952. december 5.) politikus, főispán, a Fejérváry család tagja.

Élete

Báró Fejérváry Géza (1833-1914) miniszterelnök és üszögi és mosgói Biedermann Sarolta (1844-1924) egyetlen fiúgyermekeként született az osztrák fővárosban. A középfokú iskolát a bécsi Theresianumban végezte, ezután jogi tanulmányokat folytatott előbb Debrecenben, majd Budapesten. 1889-ben kezdte meg pályafutását Baranya vármegye tiszteletbeli aljegyzőjeként. 1890. február 12-én főispáni titkárrá nevezték ki, majd 1891-ben belügyminisztériumi szolgálattételre hívták be, ahol miniszteri segédtitkárrá léptették elő. 1897-ben Baranya vármegye és Pécs sz. kir. tjv. főispánjává tették meg. Tisztét egészen 1905. december 27-éig töltötte be, amikor lemondott, és az uralkodó felmentette. Ezt követően teljesen visszavonult a közélettől. 1910-ben a Nemzeti Munkapárt végrehajtó bizottsági előadójának hívták meg, akkor rövid időre visszatért a politikai életbe. Magánéletében több csapás is érte 1929-ben előbb felesége, majd 1932-ben egyetlen fia is elhunyt. Túlélte a világháborúkat és még a kommunista hatalomátvételt is megélte. 1951-ben kitelepítették Csorvásra, ahol 1952-ben meghalt.

Rokonsága révén komoly kapcsolatokkal rendelkezett felsőbb körökben. Édesapja 1905-től rövid ideig miniszterelnök volt, egyik sógora pedig, rajeczi gróf Burián István az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénzügyminisztere volt.

Családja

1893-ban feleségül vette szilasi és pilisi Szilassy Laurát (1874–1929), szilasi és pilisi Szilassy Gyula (1841-1889) és Correvon Laura-Eliza (1847-1886) lányát. A házasságukból egyetlen gyermekükről lehet tudni a születése:

  • Géza Gyula Imre (1894–1932) herpetológus, paleontológus, zoológus; neje: Lángh Aranka Mária (1898-1988) hematológus

    Kitüntetései

    • porosz II. osztályú vörös sas- és koronarend
    • Schaumburg-Lippe uralkodó herceg II. osztályú házirendje cserlombdísszel ékesített keresztje
    • Lipót-rend lovagkeresztje (1905)

      Jegyzetek

      Források

      The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
      Lists
      Imre Fejérváry is in following lists
      comments so far.
      Comments
      From our partners
      Sponsored
      Imre Fejérváry
      arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes