Ignác Gábor
Quick Facts
Biography
Gábor Ignác (Komlós, 1868. április 13. – Budapest, 1945. január 10.) irodalomtörténész, műfordító.
Gábor Marianne festőművész és Gábor György író apja.
Életpályája
A gimnáziumot Losoncon, az egyetemet Budapesten és a párizsi Sorbonne-on végezte. Az 1900-as évek elején a budapesti Munkácsy Mihály utcában fiúnevelő intézetet alapított, melyet évtizedeken át vezetett. 1909-ben létrehozta és öt éven át vezette a Vándordiák Egyesületet (turistaegyesület), szerkesztette a Vándordiák Évkönyvet. Az első világháború idején diákszociális akciókat irányított. 1918–19-ben megindította és szerkesztette a Forradalmi Könyvtár c. sorozatot. Verstani tárgyú munkái élénk vitákat váltottak ki. Több költői munkát, köztük az ó-izlandi Edda-dalokat és héber költők műveit fordította magyarra. Fordított még szanszkritból (pl. Mritsakatika c. dráma), hollandból (Multatuli), franciából és olaszból is. Bánóczi Józseffel együtt szerkesztette a Népszerű Zsidó Könyvtár c. sorozatot. E sorozat részeként jelent meg az 1920-as évek elején a humanizmus korának itáliai zsidó költõjérõl, Manoellóról (Imánuel Haromí) írt monográfiája.
Negyvenéves korában, 1908-ban vették fel a Reform páholyba, később a Március, majd a Világosság páholy munkájában vett részt.
A nyilasok - veje, Rónai Mihály András családjával együtt - 1945. január 10-én a budapesti Liszt Ferenc téren (más forrás szerint Lövölde téren) agyonlőtték. Feleségét, született Raiss Izabella Luciát szintén nyilasok ölték meg (Gönyű, 1944. december 10.)
Emlékezete
- A Magyar Természetbarát Szövetség tagjainak kimagasló ifjúság (utánpótlás) nevelési tevékenységét Gábor Ignác emlékérem adományozásával ismeri el.
- A Pomáz fölötti Mosolygóhegyen egy pihenőt neveztek el róla. Az egykori Fiúnevelő Intézete falán emléktábla őrzi a nevét, Újpesten parkot, a Bajza utcában iskolát neveztek el róla.
- Szülőfalujában, a mai Füzérkomlóson is tábla őrzi emlékét.
Főbb művei
- A magyar ősi ritmus (Budapest, 1908)
- A magyar ritmus problémája (Budapest, 1925)
- A magyar ritmika válaszútja (Budapest, 1942)
- Alharízi, egy középkori héber költő (Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1997).
Jegyzetek
Források
- Bóka László: Gábor Ignác. (In: Magyar mártír írók antológiája, Budapest, 1947; 62. o.)
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 302. o. Online elérés
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- [Raj Tamás]: Gábor] (Új Élet]