peoplepill id: gerner-csaba
GC
1 views today
1 views this week
The basics

Quick Facts

Gender
Male
The details (from wikipedia)

Biography

Gerner Csaba (Kiskunhalas, 1974. december 21. –) magyar színész, rendező. Pályafutását 1993-ban kezdte Békéscsabán, 2004 óta Budapesten él és tevékenykedik, két gyermek édesapja. Számos magyar és amerikai alternatív színházban mutatták már be rendezéseit. A Másik Produkció színházi-művészeti társulat alapítótagja.

Életpályája

Kiskunhalason született, 1974. december 21-én. 1997-ben végzett a Békéscsabai Regionális Alapítványi Színészképző Iskola hallgatójaként. Pályáját 1993-tól a Békéscsabai Jókai Színházban kezdte. Majd szabadfoglakozású művészként számos színházban szerepelt. Játszott többek között Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Spirit Színházban, a Pinceszínházban, az RS9 Színházban, a Bethlen Téri Színházban, a Spinoza Színházban, a Veres 1 Színházban, a Ram Colosseumban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Játékszínben, a Láthatáron Csoporttal. Rendezett a nagymúltú New York-i LaMaMa Színházban, illetve számos másik városban az Egyesült Államokban. Sokoldalú színész. Külföldi és magyar filmekben, televíziós sorozatokban is gyakran foglalkoztatják. Krotárs drámákban, alternatív színházi előadásokban, musicalekben, klasszikus drámákban, mesejátékokban, vígjátékokban, operettekben játszik, performanszokban is szerepel. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.

Fontosabb színházi szerepei


  • William Shakespeare: Hamlet - Claudius
  • Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Fortunato, halász
  • Gabriel García Márquez: Száz év magány - Melchiades
  • Jevgenyij Lvovics Svarc: A király meztelen - Király
  • Henrik Ibsen: A nép ellensége - Krapp
  • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Balga
  • Móricz Zsigmond: Úri muri... Széplegény; Jóska, munkás
  • Molnár Ferenc - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: A vörös malom - Rex adjuntánsa
  • Szép Ernő: Kávécsarnok - Alajos
  • Örkény István: Tóték - A postás
  • Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek -Gáspár
  • Ábrahám Pál: Viktória - Rácz Jancsi, tisztiszolga
  • Q - Klasszikusok újratöltve - Anyagmozgató
  • Gyöngyélet - Varjú
  • Garaczi László: Békeharc és karaoke - Rákosi
  • Tallér Edina: Érinthetetlenek - Colton, kettősügynök
  • Tallér Edina: Csak tenyérnyi vér (monodráma) - Férfi
  • Miklós Tibor - Várkonyi Mátyás: Stárcsinálók - Pál
  • Miklós Tibor - Szomor György: Robin Hood - Lord Gisborne
  • Gyárfás Endre - Kocsák Tibor: Dörmögőék űrvendége - Hörcsög
  • Charles Aznavour - Shaum McKenna: Éljen az élet - Nagymama II.
  • E. T. A. Hoffmann - Szurdi Miklós - Szomor György: Diótörő és egérkirály - Egérkirály
  • Leonard Bernstein - Joseph Fields - Jerome Chodorov - Betty Comden - Adolph Green: A csodák városa - Tropa
  • Elton John - Tim Rice - Linda Woolverton: Aida - Zoser, Radames apja
  • Alexandre Dumas - Pozsgai Zsolt - Szomor György: Monte Christo grófja - Bonifacio
  • Rudyard Kipling - Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve - Sír Kán
  • Peter Karvas: Yo város polgárai - Algernon O'Hara, parancsnok
  • Neil Simon: Pletyka - Ernie Cusack
  • Woody Allen: Semmi pánik - Ahmed titkosügynök
  • Schittenhelm Christian: Da Vinci - Szerzetes
  • Martin McDonagh: Piszkavas (Leenane szépe) - Pato Dooley, Pato öccse
  • Zalán Tibor: A fáklya kialszik - Hasszán
  • Takáts Márton: Főzelék feltétlenül - Férfi
  • Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - Téglagyári Megálló
  • Rejtő Jenő - Vajda Katalin - Lázár Zsigmond: Pisszkos Fred, a kapitány - Tüskés Vanek
  • Boldizsár Miklós - Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - Torda
  • Pozsgai Zsolt - Gulyás Levente: Tessedik - Fekete ruhás
  • Urbán Gyula: Egerek - Zakariás
  • Csikós Attila: Díszítők - Béla bá
  • Kovács-Cohner Róbert - Vedres Csaba: Élektra - Orestés
  • Edward Bond: Ablak - Richard
  • Conor McPherson: A gát - Jim
  • Jordi Galceran: A csapda, a jóslat és a kisablak - Marcos
  • Alexander Breffort - Margauerite Monnot: Irma, te édes! - Precíz Pepi
  • Bodor Géza - Gerner Csaba: Daydreamers - szereplő
  • Korognai Károly - Bíró Dénes - Márton András: The great hungarian hungarikum show - Attila, az apa
  • David Yazbek: Alul semmi - Noah T. Simmons (Csődör), munkanélküli

Filmek, tv

  • Zuhanórepülés (2007)
  • Tűzvonalban (2007)
  • Szabadságharc Szebenben (2007)
  • Csendkút (2007)
  • Bat-Time Story (2008)
  • Paktum (2009)
  • Egy perc (2009)
  • Casino (sorozat) (2011)
  • Csak a szél (2012)
  • Hacktion (sorozat)- A szív útja című rész (2012)
  • Kilégzés (2012)
  • A sátán (2012)
  • Observer (2013)
  • Téves hívás (2013)
  • 100 Degrees Below Zero (2013)
  • Válaszcsapás (2013)
  • Argo 2. (2014)
  • Tragédia (2014)
  • Boy-cott (2014)
  • Víkend (2015)
  • Tömény történelem (2016)
  • #Jézus - Apám nevében (2017)
  • Pappa Pia (2017)
  • Tóth János (sorozat) (2017-2018)
  • Nyitva (2018)
  • Strike Back (amerikai sorozat)

Rendezései

  • Görgey Gábor: Komám asszony, hol a stukker?
  • Verebes István: Üzenet
  • Tallér Edina: Egy perccel tovább
  • Szemünk fényei
  • Gömbölyűkocka
  • Tallér Edina-Kupa Julcsi-Czutor Zoltán: Lesz, volt, van, mindig egy nő
  • Thuróczy Katalin: Macskalépcső
  • Jevgenyij Svarc: Hétköznapi csoda

Díjai

  • 2004: Az év színművésze díj
  • 2009: Az év színművésze díj
  • 2009: Vörösmarty-gyűrű díj
  • 2015: Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál – Egy perccel tovább, fődíj

További információk

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Gerner Csaba is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Gerner Csaba
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes