peoplepill id: erik-farkas
EF
Hungary
1 views today
3 views this week
Erik Farkas
Hungarian actor

Erik Farkas

The basics

Quick Facts

Intro
Hungarian actor
Places
Birth
Place of birth
Tata, Hungary
Age
50 years
The details (from wikipedia)

Biography

Farkas Erik (Tata, 1975. február 8. –) magyar színész.

Életpályája

1993-ban érettségizett a tatai Eötvös József Gimnáziumban. 1995-2000 között a mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetem, későbbi nevén a Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatója volt. 2000-ben szerzett agrármérnöki diplomát. Egyetemi évei alatt több helyi amatőr színtársulathoz is csatlakozott, először a Lét Színtársulathoz, majd a Flexum Színházhoz. Később a győri Tagione Alapítvány Színházi Társulatának tagja lett. Benkő József művészeti vezető rendezésében játszotta első zenés színházi szerepét. Az amatőr kereteknek hátat fordítva, 2005-ben végzett a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián, Csiszár Imre és Tímár Éva osztályában. Az iskola utolsó évében szerepet kapott a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Vízkereszt, vagy amit akartok előadásában. A Bartókban egészen 2015-ig társulati tagként tevékenykedett. Itt is szerzett később színész I. minősítést Eisemann-K. Halász- Kellér: Fiatalság, bolondság című operettjében Lajos szerepének megformálásáért.

2004-től játszik a budapesti Holdvilág Kamaraszínház produkcióiban. Dolgozott a budapesti Körúti Színházban, a Turay Ida Színházban, a budapesti Kazán István Kamaraszínházban, a budapesti Ködszurkálók Színházban, a Kókai János Társulattal a Tűzraktérben és aMOHA-Mozdulatművészek Házában, valamint a budapesti Spinóza Kávéházban [1]

2015 óta szabadúszó. Önálló, zenés estjeinek száma egyre bővül. Otthonosan mozog az operettek, musicalek, táncdalok, kuplék, sanzonok világában, énekelt már dzsesszt, szvinget, sőt operát is. Rövid ideig a lajosmizsei Hivatal rock és beat zenét játszó zenekarában énekelt.

Színházi szerepei

  • Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Antonio)
  • C.Goldoni: Chioggiai csetepaté (Toffolo)
  • Miskolczi Miklós: A százados (Szakács tizedes)
  • V.Katajev: A kör négyszögesítése (Jemeljan Csernozemnij, költő)
  • C. Goldoni: A legyező (Limoncino)
  • J. Hasek: Svejk (Bilek csendőr, Tüdőbajos, Vendég)
  • E.O'Neill: Vágy a szilfák alatt (Simeon)
  • T. Williams: Az ifjúság édes madara (Scotty)
  • Eisemann M.- K. Halász-Kellér D.: Fiatalság bolonság (Lajos)
  • Masteroff-Kander-Ebb: Kabaré (Náci tiszt)
  • Fazekas M.- Schwajda Gy. : Lúdas Matyi (Díszletliba)
  • Alfonso Paso: Mennyből a hulla (Lorenzo)
  • Kosztolányi D.-Csadi Z. : Nero (Britannicus)
  • Jevgenyij Svarc: Zöldboszorka (Iván)
  • Presser G.- Sztefanovity D.- Horváth P. : A padlás (Lámpás)
  • Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska (Rózsi bácsi)
  • Robert Thomas: Szegény Dániel (Makréla)
  • Csehov: A Sirály árnyékában (Medvegyenko)
  • Neil Simon: Mezítláb a parkban (Telefonszerelő)
  • Csadi - Kosztolányi: Bartók Orfeum (szereplő)
  • Örkény I.: Kulcskeresők (1. Gyászhuszár)
  • E. Albee: Mese az állatkertről (Jerry)
  • Csokonai: Karnyóné (Tündérfi)
  • Pruzsinszky:Csillagjáró (Apa, Karhatalmista, Lakásügyi előadó, Idegen, Halottszállító, Rongyszedő)
  • Jevgenyij Svarc: Hókirálynő (Klaus hercegúrfi)
  • Gyergyai-Malgot: Árgyélus Királyfi (Árgyélus)
  • Megvan minden kerekünk - zenés összeállítás a nosztalgia jegyében (szereplő)
  • Buda Ferenc: Mátyás és a cinkotai kántor (Bolond)
  • Csehov: Sirály (Medvegyenko)
  • Foster: I. Erzsébet (Sir Francis Bacon, Withgift érseke, XIII. Gergely pápa, angol hadihajó)
  • Kosztolányi- Vörösmarty: Handabasa, avagy a fátyol titkai (Rigó Rezső)
  • Szophoklész: Antigoné (Őr)
  • Kókai János: Kívül tágasabb (Hangnyomorító Karcsi)
  • Kókai János: Seb (Józsi)
  • Kókai János: Támadás (Balázs)
  • Kókai János: Basszus (szereplő)
  • Különbéke (Szabó Lőrinc-est - szereplő)
  • Örökhétfő (Petri György-est - szereplő)
  • Erőltetett menet (Radnóti-est - Radnóti)
  • Fekete rúzs és...(versszínházi performance - szereplő)
  • John Patrick: Teaház az augusztusi Holdhoz (Hokaida)
  • Jacobi - Martos - Bródy: Sybill (A Kormányzó egyik testőre)

Önálló estjei

  • Sanzonná összeállt szavak (Sanzon-műsor)
  • Színház az egész.... (Musical-est)

Rendezései

  • Szálinger Balázs: Becsvölgye (felolvasó színház)
  • Történik minden, ahogy írva vagyon (versszínház)
  • Vic(c) e vers(a)vagy a humorra fordított költészet (verszínházi felolvasó)

Neszmese Projekt

A Neszmese elektroakusztikus interaktív színház, amelynek Farkas Erik egyszemélyes színésze. A mesekoncert egy mesélő–színész és két elektronikus zenész közreműködésével mutatja meg a közönségnek a zajok, neszek eredetét, történetét.

Díjai

Bartók Kamaraszínház - Varázsdoboz-díj (2010-2011)

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Erik Farkas is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Erik Farkas
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes