peoplepill id: dezso-zay
DZ
1 views today
1 views this week
The basics

Quick Facts

The details (from wikipedia)

Biography

Zay Dezső Elemér (Nyíregyháza, 1886. április 2. – Simontornya, 1919. augusztus 11.) az osztrák-magyar hadsereg katonatisztje, majd a magyar Vörös Hadsereg dandárparancsnoka.

Élete

Vezetékneve és az irodalom állításai ellenérenem viselt grófi címet. Elvégezte a nagyváradi hadapródiskolát, majd Szegeden a 3. honvéd huszárezredben szolgált. 1906-ban hadnaggyá léptették elő. 1911-től 2 éven át nyugállományban volt, majd hadba vonulásáig mint díjnok dolgozott. 1914. január 4-én Pécsett házasságot kötött a nála 12 évvel idősebb Várady Erzsébettel. Az első világháborúban 1914. november 12-től harcolt, s mivel törökül jól beszélt, összekötőként Egyiptomban, illetve Kisázsiában teljesített szolgálatot. 1917-ben a Balkánon harcoló 1. huszárezredben találjuk. Az októberi polgári demokratikus forradalom idején az I. honvéd huszárezred főbizalmija. 1919-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, amelynek katonai csoportját szervezte. Az Országos Katonatanács tagja volt. A kommunista politikusok 1919. februári letartóztatása után egy tiltakozó beszéde miatt őt is lefogták. A Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása után a déli demarkációs vonalon, Dombóváron a Vörös Hadsereg általa megszervezett 44. dandárának parancsnoka volt. 1919. május 31-én ellenforradalom tört ki Tamásiban, melyet ő vert le csapatával. Erre állítólag Szamuely Tibor telefonon utasította. Szerepe volt az újdombóvári vasutassztrájk erőszakos eszközökkel való megakadályozásában. A kommün bukása után dandárjával zárt egységben indult a déli demarkációs vonal felé, hogy megadja magát az antantnak. Tolnán Vrécser Ede elfogta, s jelentette ezt Prónay Pálnak. Zayt és társait 1919. augusztus 11-én Prónay utasítására Simontornyán, a Sió partján főbe lőtték. Holttestét a következő napon találták meg a folyóparton.

A délelőtti órákban megérkezett Vrécser Ede szds. is a IV. szakasszal. [...] Többek között jelentette nekem, hogy útközben egy faluban lekapcsolta Zay [sic!] huszárfőgyot, a híres kommunista tisztet és még néhány bujkáló társát, akik éppen Jugoszláviába el akartak szökni. Kiadtam a parancsot agyonlövetésükre, mert mindannyian notórius kommunisták lévén, különösen Zay, igen sokat ártott, és néhány tisztbajtársának elfogatását és kivégeztetését is előmozdította. A Sió partján az uradalmi major alatt ment végbe a kivégeztetésük. Meg kell hagyni, Zay igen férfiasan viselkedett - bal szemében monoklival állt a fegyverek elé.

1946. március 1-én a Magyar Köztársaság kormánya a volt Vörös Hadsereg más, hősi halált halt parancsnokaival együtt tiszteletadásul a tábornoki karba léptette elő.

Emlékezete

Dombóváron utca viseli a nevét.

Jegyzetek

  1. Váry 1923, 144-145. o.
  2. Prónay Pál: A határban a Halál kaszál. Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Szerk., bev. Szabó Ágnes, Pamlényi Ervin, közreadja a Magyar Történelmi Társulat. Budapest, 1963, Kossuth Könyvkiadó.
  3. Zay Dezső utca. Utcakereso.hu (Hozzáférés: 2015 augusztus 20.)

További információk

  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • Forradalmárok, katonák (szerk. Hetés Tibor, Budapest, Zrínyi Kiadó, 1968, 275-284. o.)
  • Prónay Pál: A határban a Halál kaszál. Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Szerk., bev. Szabó Ágnes, Pamlényi Ervin, közreadja a Magyar Történelmi Társulat. Budapest, 1963, Kossuth Könyvkiadó.
  • Jelentés a fehérterror krónikájából (Népszava, 1919. okt. 2.)
  • Forradalmárok, katonák. (Szerk. Hetés Tibor. Bp., 1968.)
  • K. Balog János: Értünk éltek, értünk haltak. (Szekszárd, 1972.)

Kapcsolódó szócikkek

  • Fehérterror
  • Vörösterror
  • Vörös Hadsereg (magyar)
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.
Lists
Dezső Zay is in following lists
comments so far.
Comments
From our partners
Sponsored
Credits
References and sources
Dezső Zay
arrow-left arrow-right instagram whatsapp myspace quora soundcloud spotify tumblr vk website youtube pandora tunein iheart itunes