Dezső Baltazár

Baltazár Dezső (Hajdúböszörmény, 1871. november 15. – Debrecen, 1936. augusztus 25.) jogász,református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1911-től haláláig.

Teológiai tanulmányai után Tisza Lajos nevelője volt, közben jogi doktorátust szerzett. 1898-tól a kultuszminisztérium munkatársa volt, 1900-tól lelkészként szolgált Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben. 1907-ben megalapította az Országos Református Lelkészegyesületet (ORLE), melynek elnöke is lett. 1911-ben a Tiszántúli református egyházkerület püspökévé választották. 1914-ben a főrendiház (1927-től felsőház) tagja lett, 1917-ben a református zsinat, majd 1918-ban a konvent elnöke lett, ugyanakkor számos református intézményben vezető szerepet játszott.

A Horthy-rendszer társadalmi, politikai életében liberális, míg teológiában ortodox álláspontot képviselt. Következetesen kiállt az antiszemitizmus ellen, 1923-ban az Erzsébetvárosi Demokrata Kör vacsorájára volt hivatalos Stern Samuval együtt, ahonnan elkésett, így túlélte az ellenük forralt merényletet. 1924–1925-ben gyűjtőúton járt az Amerikai Egyesült Államokban a debreceni kollégium érdekében. Rengeteg cikke és tanulmánya jelent meg.

Baltazár Dezsőt 1936. augusztus 29-én temették, temetésén személyesen megjelent Stern Samu udvari tanácsos, az Országos Izraelita Iroda vezetője és dr. Schlesinger Sámuel főrabbi, a debreceni izraelita hitközség küldöttségével.

Egyik unokája Vásáry Tamás karmester, a Nemzet Művésze díj kitüntetettje.

• A háború az evangelium világításában, 1918
• A megpróbáltatások idejéből, 1920
• Az én hitvallásom, 1920
• Elég nékem az Isten kegyelme, 1923

Hajdúböszörményen a református általános iskolát, Debrecenben teret, a Debreceni Református Kollégiumban termet neveztek el róla.