Dévay Attila
Quick Facts
Biography
Dr. habil. Dévay Attila (Budapest, 1948. március 25. –) gyógyszerkutató, gyógyszertechnológus szakgyógyszerész, a gyógyszerészeti tudományok kandidátusa, habilitált egyetemi docens.
Életútja
Dévay Attila 1966-ban érettségizett (Szent István Gimnázium (Budapest).
Egyetemi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán kezdte meg és, 1973-ban szerzett gyógyszerészi, majd 1979-ben gyógyszertechnológus szakgyógyszerészi oklevelet. Az egyetemi doktori címet 1979-ben, a gyógyszerészeti tudomány kandidátusa címet 1988-ban, a habilitáció címét 2007-ben kapta meg. 1973–1976-ig az EGIS Gyógyszervegyészeti Gyár kutatógyógyszerésze, a SOTE Gyógyszerészeti Intézet tanársegéde, majd egyetemi adjunktusa, 1976–1993 között az intézet Fizikai Ellenőrző és Kutató Laboratóriumának vezetője volt. A varsói, a pozsonyi és a marburgi egyetemen, továbbá a Röhm Pharma (Darmstadt, Németország) és a Natterman Phospholipid GmbH (Köln, Németország) vett részt tanulmányúton. Kanadában nyert tudományos kutatási ösztöndíjat 1990–91-ben.
Szintén gyógyszerész végzettségű feleségével 1993-ban alapította meg a budapesti Dr.UD Patika elnevezésű magángyógyszertárat, amely oktató munkát is végez. A Magyar Gyógyszerész Kamarával egy új gyógyszerészeti információs rendszer létrehozására Pharma-Data néven alapított vállalkozást 1997-ben. 2001–2004 között a Gyógyszerellátási Szakmai Kollégium tagja 2004–2008 között az Ipari gyógyszerészeti Szakmai Kollégium tagja volt. 1995–2001-ig a Gyógyszertártulajdonosok Egyesülete alapító elnöke.
A Pécsi Tudományegyetem meghívására az újonnan létesítendő Gyógyszerésztudományi kar Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézetének alapítója és első igazgatója (2002–2014). A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszertechnológiai Szakosztályának elnöke (2004–2008) 2004–2008 között a Gyógyszerészet című folyóirat Szerkesztő Bizottságának tagja. 2004-től a Magyar Tudományos Akadémia Gyógyszerésztudományi Osztályközi Komplex Bizottságának, 2009-től a Pécsi Akadémiai Bizottság tagja. Nemzetközi rangú szakmai folyóiratok (European Journal of Pharmaceutical Sciences, International Journal of Pharmaceutics) publikációinak rendszeres bírálója. 2014-ben nyugdíjba vonult, oktatói és kutatói tevékenységét tovább folytatja.
2004.óta a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja http://www.oessh.katolikus.hu/.
Kutatási területe
A gyógyszertechnológia és a biofarmácia tudományágakon belül, biokompatibilis makro-(pl. tabletták,kapszulák), mikro-(mikrokapszulák, mikpopelletek) és nanorendszerek közé sorolható (elsősorban liposzómák, kohleátok), gyógyszerkészítmények tervezése, technológiai folyamatok optimalizálása, szabályozott hatóanyag-felszabadulású gyógyszerkészítmények gyártástechnológiájának vizsgálata, gyártási folyamatok matematikai modellezése, optimalizálása, 140 publikáció szerzője és társszerzője.
Oktatási tevékenysége
- 1976-tól a Gyógyszertechnológia tárgy oktatása Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán,
- 1990-1991-ig részvétel a Dalhousie University, Halifax, Kanada, oktatási munkájában,
- 2002-től a Pécsi Tudományegyetemen a Gyógyszertechnológiai és a Biofarmáciai Intézet megalapítása, felszerelése, a Gyógyszertechnológia, Biofarmácia és az Ipari gyógyszerészet tárgyak oktatásának bevezetése és korszerűsítése.
Könyvek, könyvfejezetek, hallgatói jegyzetek, oktatási segédanyagok
Könyvek
- Dévay A., Antal I.: A gyógyszeres terápia biofarmáciai alapjai, Medicina, Budapest, 2009.
- Takácsné Novák K., Dévay A., Szabóné Révész P., Szökő É.: Általános gyógyszerészeti ismeretek, Medicina, Budapest, 2011.
- Dévay A.: A gyógyszertechnológia alapjai, egyetemi tankönyv, PTE, 2013.
- Dévay A.: The Theory and Practice of Pharmaceutical Technology, e-book, 2013.
- Dévay A.: Gyógyszertechnológiai és biofarmáciai vizsgálatok, egyetemi tankönyv, PTE, 2015.
- Dévay A.: Investigation Methods in Pharmaceutical Technology and Biopharmacy, e-book, 2015.
Könyvrészletek
- Marton S., Dévay A.: Chapter 3, in Rácz I.: Pharmaceutical Technology, egyetemi tankönyv, edited by Faculty of Pharmacy, Semmelweis University 1993.
- Dévay A.: Dr. Nikolics Károly, in: A Gyógyszerészeti Intézet Hetven Éve, Szerkesztők: Klebovich I., Plachy J., Antal I., Hajdú M., Hankó Z. Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Budapest, 2005, p. 93-98
- Dévay A.,Jelinekné Nikolics M.: Prof.Dr.Nikolics Károly emlékére in: 75 éves a Gyógyszerészeti Intézet, Szerkesztők: Klebovich I., Plachy J., Antal I., Hajdú M. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2010, p. 177-187..
Hallgatói jegyzetek
- Rácz I., Dévay A., Nagykáldi A., Kovács P.: Gyógyszerkészítéstani gyakorlatok, Fizikai ellenörzõ vizsgálatok, egyetemi jegyzet, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészeti Intézet, egyetemi jegyzet; Egyetemi Nyomda Budapest, 1985.
- Rácz I, Dévay A, Nagykáldi A, Kovács P: Gyógyszerkészítéstani gyakorlatok, Fizikai ellenőrző vizsgálatok, egyetemi jegyzet, átdolgozott kiadás; SOTE, Budapest, 1997.
- Rácz I., Marton S., Dévay A., Csóka G., Gyógyszerkészítéstani gyakorlatok, egyetemi jegyzet,átdolgozott kiadás; SOTE, Budapest, 1999.
- Dévay A., Mayer K, Hunyadvári É.: Recepturai gyakorlatok, egyetemi jegyzet, Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Szak, Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet, Pécs 2003.
Kitüntetések, elismerések: Nívó díj 1983, Rektori dicséret 1990, Magyar Gyógyszerész Kamaráért 2000, Végh Antal díj 2011.
Jegyzetek
Források
http://www.mgyt.hu/images/gyogyszereszet/2008/Gyogyszereszet-2008-01.pdf
http://www.mgyt.hu/images/gyogyszereszet/2008/Gyogyszereszet-2008-02.pdf
http://www.mgyt.hu/images/gyogyszereszet/2009/Gyogyszereszet-2009-01.pdf
http://www.mgyt.hu/images/gyogyszereszet/2016/2016-02/Gygyszet-1602-letoltheto-Devay.pdf
http://www.gyogyszereszkonf.hu/Eloadok/DrDevayAttila
http://www.patikamagazin.hu/cikk/index/18958/a-gyogyszereszet-kituntetettjei.html
http://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3491702
https://moly.hu/konyvek/devay-attila-antal-istvan-a-gyogyszeres-terapia-biofarmaciai-alapjai
http://www.gpedia.com/hu/gpedia/Gy%C3%B3gyszertechnol%C3%B3gia
http://gytk.pte.hu/hu/hirek/hir/8887
http://aok.pte.hu/hu/egyseg/oktatasianyagok/1620
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=1498