Béla Bártfai
Quick Facts
Biography
Bártfai Béla (Budapest, 1955. október 10. – ) jogász, volt államtitkár.
Pályafutása
Gimnáziumi tanulmányait a Leövey Klára Gimnáziumban végezte, jogi diplomáját 1994-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg.
1980 és 1983 között a VOLÁN-nál különböző jogi munkaköröket látott el, majd a Budapest V. Kerületi Tanácsnál jogi előadóként dolgozott. 1984-től az Igazságügyi Minisztériumban jogszabályok előkészítésével foglalkozott, 1989-1990-ben a Legfelsőbb Bíróságon bíró. 1990-ben főosztályvezetőként tért vissza az Igazságügyi Minisztériumba, ahol rövidesen helyettes államtitkári kinevezést kapott. 1992-1995 között a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. A magánszférában tett hároméves kitérőt követően 1998-2002-ben a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára volt. 2008-tól a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség vezérigazgatója. 2013-ban Batthyány Lajos-díjban részesült.
Források
- Kiss Elemér (szerk.): A Horn-kormány tisztségviselői almanachja. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 1998.
- Tóthne Kretitz Éva (szerk.): Az első Orbán-kormány tisztségviselői almanachja. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2010.
- Hivatalos Értesítő. 2013. évi 13. szám