Balázs Simonyi
Quick Facts
Biography
Simonyi Balázs (Budapest, 1980. augusztus 19.) szinkronszínész, filmrendező, fotográfus, színész, újságíró és atléta. Bart Simpson első magyar hangja. Simonyi Piroska szinkronszínész öccse.
Ultra című, szupermaratonistákról szóló 81 perces színes dokumentumfilmje 2017-ben felkerült az Európai Filmdíjra érdemesnek tartott, 15 filmből álló rövid listára.
Életrajza
1998 és 2006 között az ELTE BTK-n tanult, majd filmelmélet/filmtörténetből és magyar nyelv és irodalomból szerzett diplomát. Később az ELTE BTK Filozófiai doktori iskolájának PhD-hallgatója lett, 2013-ban tett abszolutóriumot.
Színészként:
1986 óta szinkronizál, több ezer tévé- és rádióreklámhoz, külföldi filmhez kölcsönözte a hangját. Gyerekkorában ő volt többek közt Az oroszlánkirály Simbája. A Simpson-család Bart-hangjaként volt hallható, mely sorozat 1998 óta fut Magyarországon. 2018-ban viszont Székhelyi József halálának bekövetkeztével, a színész már nem akarja tovább folytatni a sorozat szinkronizálását és ezzel egyben a szinkronszakmát is abbahagyta. De ennek ellenére jelenleg Jared Padalecki hangját adja az Odaát című sorozatban.
1986 és 2007 között Földessy Margit személyiség- és kreativitásfejlesztő drámastúdiójának tagja, "margitosa" volt.
2000-ben alapította akkori "margitos" barátaiból a Kex és Tea irodalmi felolvasóest-sorozatot, ami 2013 tavaszáig működött, közel 100 kortárs és tematikus est született. A társaság 2003-ban a Momentán Társulat nevet vette fel: Magyarország első színházi improvizációs társulatában Simonyi 2012-es kilépéséig vezető színész volt.
Filmesként:
2002-től kreatív szabadúszó: filmeket és hosszútávú fotósorozatokat készít, a honlapján ezek megtalálhatók. Reklám- és imdizsfilmeket, televíziós műsorokat is forgat. Filmjei több száz fesztiválra kaptak meghívást Cannes-tól Clermont-Ferrandig, Vancouvertől Szöulig, Krakkótól Szarajevóig, köztük számos Oscar-nominálóra, A-kategóriás filmmustrára. Forgatott dokumentumfilmet ultrafutókról, antikváriusokról és könyvnepperekről, Borlai Gergő dobosról, Gion Nándor vajdasági íróról, afrikai gyerekkatonákról, Viktória-tavi halászokról, Benkő Imre fotográfusról.
Legutóbbi, ULTRA c. kreatív dokumentumfilmjét az Európai Filmakadémia az Európai Filmdíj, azaz a kontinens Oscar-díjának számító filmes elismerés rövidlistájára választották be 14 másik filmmel együtt.
2005-2006 között a TV2 Moziverzum c. filmes műsorának műsorvezetője volt Tóth Barnabással, akivel számos kisjátékfilmet jegyeznek közösen.
Fotósként:
2003-tól 2005-ig a Fotografus.hu alapítványi fotóiskola hallgatója, mestere Gulyás Miklós volt. Külsősként dolgozott a Magyar Narancs, HVG, VS, Index, Hócipő, Mindennapi.hu, Quart, Black & White, FlashArt, FotoVideo, Fotopost, Földgömb, Film.hu, Filmkultúra, Filmvilág c. print és online lapoknak mint, később mint cikkszerző újságíró is. A UNIT magazin főszerkesztője volt 2009-től annak 2011-ig. 2007-2008 közt vendégtanárként oktatott a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem Film és fotó szakán.
Háromszor nyerte el zsinórban a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat (2008-2010). Négyszeres Magyar Sajtófotó-díjas (2007, 2009, 2011) különböző kategóriákban. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt.
Atlétaként:
2007 karácsonya óta atletizál, jelenleg a Budapesti Honvéd SE igazolt atlétája. 2014-ben 50 km-es futásban országos bajnoki ezüstérmes. Négyszeres ironman, négyszer teljesítette az UltraBalaton és a Spartathlon ultrafutóversenyeket, több tucat maratont és számos más hosszútávú megméretettést, amikről a Nem azé, aki fut nevű blogján beszámol. A Testnevelési Egyetem képzésén szerzett triatlonedzői diplomát 2014-ben.
Egyéb:
Zongorán és szaxofonon játszik. Zenekarai voltak a 2000-es években: JazzRulett, Ablak-Zsiráf, Beatorlók.
Filmjei
- Ultra (szín., magyar dokumentumf., 2017) rendező, forgatókönyvíró, színész
- Indián (magyar–francia rövidf., 2016)
- Terminál (magyar rövidf., 2015)
- Történetek szórt fényben (szín., magyar dokumentumf., 2013) rendező, forgatókönyvíró, operatőr
- Finálé (magyar rövidf., 2011) rendező, forgatókönyvíró, producer, vágó
- Elragadva (magyar–német–ugandai, 2011) rendező, forgatókönyvíró, producer, vágó
- (terep)SZEMLE 2. (ff., magyar kisjátékf., 2003) rendező, színész, forgatókönyvíró, operatőr, vágó Tóth Barnabással közösen
- Páratlan ritmusok (szín., magyar portréf., 2009) (TV-film) rendező, forgatókönyvíró, operatőr
- Tour (szín., mb., magyar rövidf., 2009) rendező, forgatókönyvíró, vágó
- Mandarin (szín., magyar filmetűd, 2008) rendező, forgatókönyvíró, operatőr
- Egy szavazat (szín., magyar kisjátékf., 2006) rendező, vágó Tóth Barnabással közösen
- Original Láger (szín., magyar kisjátékf., 2006) rendező, színész, vágó
- A könyv-ügynök (szín., magyar dokumentumf., 2005) rendező, forgatókönyvíró, operatőr
- Budapesti neonok, avagy a szocializmus fénykora (szín., magyar kísérleti f., 2004) rendező
- Gáz! (szín., magyar rövidf., 2004) rendező
- Kő, papír, olló (ff., magyar kísérleti f., 2004) rendező, forgatókönyvíró, vágó
- Meglepetés (szín., magyar rövidf., 2004) (TV-film) rendező, forgatókönyvíró Tóth Barnabással közösen
- (terep)SZEMLE (ff., magyar kisjátékf., 2003) rendező, színész, forgatókönyvíró, operatőr, vágó Tóth Barnabással közösen
- Mennyország (szín., magyar filmetűd, 2003) rendező
- Az öt zsaru (szín., magyar tévéfilm sor., 1998) színész
- Kutyakomédiák (szín., magyar vígjáték sor., 1992) színész
Színházi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 2.;
- Házimozi - interaktív filmszínház (bemutató: Momentán Társulat)
- KEX és TEA (bemutató: Momentán Társulat)
- Mini (bemutató: 2009. március 1. Momentán Társulat)
- Momentán Halloween (bemutató: Momentán Társulat)
- Művészet (bemutató: Spinoza Színház)
- Popfesztivál 2007 (bemutató: IBS Színpad)
- Reneszánsz RögvEst - Akkor és Most (bemutató: 2008. december 14. Momentán Társulat)
- RögvEst (bemutató: Momentán Társulat)
Szinkronszerepei
- Odaát - Jared Padalecki
- Kis Vuk - Alex (hangja)
- Rocky V - Sage Stallone (1.szinkron)
- Aladdin - Luca Venantini (2.szinkron)
- Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron - Ben Easter
- Horrorra akadva 2. - Christopher Masterson
- Az oroszlánkirály - Simba (gyerekként)
- A Simpson család - Bart Simpson (1-29.évad 14.részig)
- A Simpson család – A film - Bart Simpson
- Family Guy - Bart Simpson (13.évad 1.rész)
- Mátrix – Újratöltve - Leigh Whannell
- Végső állomás 3. - Sam Easton
- Katasztrófafilm - G. Thang
- Pi élete - Jun Naito
- X-Men: Az eljövendő múlt napjai - Shawn Ashmore
- Alkonyat (filmsorozat) - Jackson Rathbone
- Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. - további magyar hangok
- Harmadik Shrek - Artie (hangja)
- Viharlovagok - Casey Affleck
- Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi -Casey Affleck
- Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét - Casey Affleck
- Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik - Casey Affleck
Jegyzetek
- ↑ Freebase-adatdump
- ↑ Az ultrafutás egyszerre bestiális és infantilis. index.hu, 2018. november 9. (Hozzáférés: 2018. november 9.)
- ↑ Archivált másolat. [2019. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 26.)
- ↑ 2012 november 26.-i lekérdezés