Andre Manaylo
Quick Facts
Biography
Manajló András (Ungvár, 1970. január 14. –) festőművész, grafikus – az egyetemes ruszin képzőművészet kiemelkedő képviselője.
A ruszin-magyar alkotó a kárpátaljai Ungváron, egy három nemzedékre visszatekintő festőművész dinasztiába született (1970. január 14.) Nagyapja Manajló Fedor, a Kárpátaljai Képzőművészeti Iskola, a Kárpáti Barbizon egyik alapítója, édesapja Manajló Iván festőművészként és tanárként ugyancsak a kárpátaljai művészvilág ismert alakja volt.
Tanulmányai
Manajló András gyermekként „családi iskolában” sajátította el a művészpálya szakmai alapjait. Három éven keresztül az Ungvári Iparművészeti Főiskola dekoratív fémkezelési karán tanult. Ezt követően a Lvivi (Lemberg) Művészeti Akadémia batikolt festés, később Poligrafia Akadémiáján grafikai szakon folytatott tanulmányokat. Ezt követően öt éven keresztül fejlesztette a mesterségét a Szentpétervári I. Repin Művészeti Akadémián. Mesterei voltak: Vlagyimir Mogilevcev és Nikoláj Blohin.
1991-ben nősült. Iparművész feleségével együtt tanultak az Ungvári Iparművészeti Főiskolán. 1993-ban költöztek Vácra (Magyarország).
Munkássága
Művészetére ugyan hatással volt nagyapja, Manajló Fedor és édesapja, Manajló Iván munkássága is, ugyanakkor a szemlélő számára az is nyilvánvaló, hogy őt alapvetően más művészeti problémák foglalkoztatják. Amiben közös vonások felfedezhetők, az az, hogy az ő festészetében is elsősorban az intenzív színek dominálnak – ami egyben a kárpátaljai festőiskola hagyományosan optimista szemléletét is tükrözi. A lembergi iskola hatása a konstruktív tömörségben, a szentpétervári iskoláé az akadémiai precizitásban nyilvánul meg. Manajló András azonban saját útját járva, folyamatosan kísérletezve keresi a saját „hangját”, miközben figyelme elsősorban az egyetemes kortárs művészeti törekvésekre irányul.
Figurális korszak
Korai művészetében eleinte a figurális ábrázolásmód dominált. A kompozícióinak fókuszában elhelyezkedő, anatómiailag hibátlan nőalakok, mozgásban lévő balett-táncosok, vágtázó, patáikkal port kavaró lovak, városok és színpompás virágcsendéletek a téma eszmei lényegét igyekeznek megragadni, miközben környezetüket – impresszionista módon – szinte csak mellékesen sejteti, a néző képzeletére bízza. A mozgás adott pillanatában ábrázolt idealizált alakok a szépség, a derű, az életöröm abszolút értékeiről mesélnek. E pozitív látásmód, könnyen befogadható ábrázolásmód természetesen találkozott is a közönség ízlésével. Vásznai számos magyarországi és tengerentúli galéria kínálatának állandó részei, számos egyéni és csoportos kiállítás ünnepelt szereplői.
Érett művészete – Az "Új irány"
Manajló András negyvenes éveinek végére életművében eljutott egy korszakhatárhoz. 2014-től kezdve egyre több időt tölt észak-amerikai, francia- és az olaszországi tanulmányutakon, illetve ottani műtermekben. Az utazásokon szerzett kulturális és vizuális élmények hatására gyökeresen új művészi problémák kezdték el foglalkoztatni. Felismerte, hogy a pillanat látványának impresszionista szemléletű megragadása immár korlátot jelent a számára. Szenvedélyes kísérletezésbe kezdett, miként is tudná festői eszközökkel, tisztán expresszionista módon ábrázolni az érzelmeket, indulatokat, vágyakat és gondolatokat úgy, hogy az a közönség számára egyértelműen dekódolható legyen anélkül, hogy a valóság formáit kellene keresni bennük.
„Manajló András műveinek fő jellemzője a vitalitás, az energia és erő, ami az alkotó temperamentumának spontán megnyilvánulása. Ez egy olyan dolog, amit egy művész csak felülről kaphat. Egy ajándék, amely mindig megtalálja a lehetőséget, hogy felfedje magát a választott formanyelvtől függetlenül.” – Nikita D. Lobanov-Rostovsky, a londoni "Christie's" és "Sotheby's" aukciós házak tanácsadója, a New York-i Metropolitan Múzeum jótékonysági szövetségének tagja
"...Manajló András művészetében az alakok heves (túlfűtött) ecetvonások nyomán kelnek életre, robbanás szerűen, gyorsan és erőteljesen. Manajló Andrásfestményeit így inkább személyesnek mondanám, mint objektívnek; művészetében a tapasztalat és az érzés dagályos, érzelgős ecsetvonásokból szivárog elő, de paradox módon kivételesen festői könnyedségre tesz szert határozott, fegyelmezett technikájának köszönhetően. Kreatív belső kényszer diktálja a ruszin művész festményeinek ritmusát; egy olyan ritmust, mely egyre erőteljesebben sürgetővé és lebilincselőbbé (megnyerőbbé) válik; egy olyan ritmust, mely az érzések dinamikus forgatagát idézi elő, s egy olyan légkört teremt, mely egyezer színes reflexiót lobbant lángra.” – Virginia Bazzechi Ganucci Cancellieri, művészkritikus (Firenze, Olaszország)
Közéleti tevékenysége
Magyarországon ruszin hazafiként közéleti tevékenységet is vállalt; bekapcsolódott az Országos Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat munkájába, amelynek 2007-2010 között az elnöke is volt. E minőségben célja mindvégig az Ukrajnában önálló nemzetiségként el nem ismert, jelentős arányban szórványban élő, így az asszimilációtól fokozottan veszélyeztetett ruszinság identitásának megőrzése volt.2007-ben megalapította a Kárpátok Régió a Kultúráért Közhasznú Egyesületet, 2010-ben pedig a Pannon Világ Kulturális és Ismeretterjesztő Központot. Kiadója és szerkesztője volt a ruszin-magyar kétnyelvű, Pannon Világ kulturális folyóiratnak, illetve szerzője volt A Manajló festőfamília helye és szerepe az egyetemes ruszin kultúrában című, 2017-ben megjelent reprezentatív tanulmánykötetnek. 2007-től minden évben nyári alkotótábort szervez Balatonföldváron Földvári Barbizon címmel Kárpát-medencében élő, illetve onnan származó képzőművészek részvételével. Ebben fő támogatója Benza György üzletember és mecénás. 2008-ban létrehozta a Nemzetközi Ruszin Képzőművészeti Gyűjteményt (Budapest, Országos Ruszin Önkormányzat székháza), majd 2009-ben az ősi ruszin fatemplomok mintájára görögkatolikus templomot tervezett Máriapócsra.
Szakmai tanulmányok
- 2011-2015 – professzionális továbbképzések a Szentpétervári I. Repin Művészeti Akadémia festészeti és rajzképzési karán (Oroszország);
- 1993-1997 – Lviv-i Poligrafiai Akadémia grafikai szak (Ukrajna);
- 1989-1993 – Lviv-i Művészeti Akadémia batikolt festés kar (Ukrajna);
- 1985-1989 – Ungvári Iparművészeti Főiskola dekoratív fémkezelési kar (Ukrajna).
Fontosabb kiállítások
2018 – USA, Chicago (IL) – Jótékonysági egyéni kiállítás a Make-A-Wish® Illinois szervezet számára;
2018 – Thornwood Art Gallery, Houston, USA (Texas), – csoportos kiállítás;
2018 – Casanova Art Gallery, Naples, USA, (Florida) – csoportos kiállítás;
2017 – Art and Design of the 20th and 21st Centuries, Boston, USA (Massachusetts), – egyéni kiállítás;
2017 – Bellagio International Gallery, Fort Lauderdale, USA (Florida), – csoportos kiállítás;
2017 – Elena Fine Art Gallery, Laguna Beach, USA (California) – egyéni kiállítás;
2016 – YVE Galéria, New Orleans, USA (Louisiana), – egyéni kiállítás;
2016 – Artexpo New York, New York, USA, – egyéni kiállítás;2015 – Art Rochester, New York, USA; egyéni kiállítás;
2015 – Savor Galéria, Chicago, USA, Illinois – egyéni kiállítás;
2015 – Artexpo New York, New York, USA – egyéni kiállítás;
2014 – World Wide Art, Los Angeles, USA (CA) – csoportos kiállítás;
2014 – Beirut Art Fair, Bejrut, Libanon (az ADAH képviseletében) – csoportos kiállítás;
2014 – Galleria 360, Firenze, Olaszország – csoportos kiállítás;
2014 – New York Art Expo (Pier 94), New York, USA – egyéni kiállítás;
2014 – Rothschild Bank AG, Zürich, Svájc – csoportos kiállítás;
2013 – Objects & Images Fine Art, Bronxville, USA (New York),– csoportos kiállítás;
2013 – Sanghaji Művészeti Vásár 2013, Sanghaj, Kína;
2013 – Battersea, Affordable Art Fair, London, Nagy-Britannia;
2013 – Ukrajna nagykövetsége, Bern, Svájc – egyéni kiállítás;
2013 – Gallerie Art Mathieu, Olten, Svájc – csoportos kiállítás;
2013 – Kalinka Művészeti Galéria, Párizs, Franciaország – csoportos kiállítás;
2013 – Royal Opera Arcade Galéria, London, Nagy-Britannia – egyéni kiállítás;
2012 – Art Hub Galéria (ADAH), Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek – egyéni kiállítás.
Múzeumi, intézményi és magángyűjtemények
- Magyarországi Ruszinok Közérdekű Muzeális Gyűjteménye (Budapest, Magyarország);
- Art Eastern Europe egyesület muzeális gyűjteménye (Zug, Svájc);
- Zug város képzőművészeti gyűjteménye (Zug, Svájc);
- Vác város képzőművészeti gyűjteménye (Vác, Magyarország);
- Színházművészeti Múzeum (Moszkva, Orosz Föderáció);
- Külgazdasági és Külügyminisztérium (Budapest, Magyarország);
- Pénzügyminisztérium (Budapest, Magyarország);
- Robert Harris Rothschild gyűjteménye (New York, USA);
- Pákh Imre gyűjteménye (New York, USA);
- Benza György és Pfandler Katalin gyűjteménye, (Budapest, Magyarország);
- Ahmed Al Yafei gyűjteménye (Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek);
- Maita Szrebrodolszki gyűjteménye (New York, USA);
- Alijan Ibragimov gyűjteménye (Zürich, Svájc).
Díjak és tagságok
- 2018 – Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj – Állami kitüntetés a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként. Adományozta az Emberi Erőforrások Minisztere;
- 2014 – Kiemelkedő Hozzájárulásért az Egyetemes Ruszin Kultúrához nemzetközi díj – adományozta a Ruszinok Világtanácsa;
- 2013 – Nemzetiségekért Díj – a Magyar Miniszterelnök kitüntetése a „Ruszin Világ” c. folyóirat szerkesztőségi tagjaként a kisebbségi közösségek érdekében kifejtett tevékenységért;
- 2007 – Hodinka Antal Díj – a ruszin kultúra, a hagyományőrzés, az anyanyelv és a görögkatolikus értékek ápolása terén kifejtett tevekénységért. Adományozta az Országos Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat;
- 2011-2014 között – szakmai zsűrizés a nemzetközi művészeti alkotótáborokban és a kiállításokban résztvevő művészek válogatásában. Felkérő az Országos Ruszin Önkormányzat;
- 2014 – szakmai zsűrizés a Nemzetközi Ruszin Biennáléban résztvevő művészek válogatásában, a Ruszin Világtanács (World Council of Rusyns) felkérésére;
- Member of World Academy of Carpatho-Rusyn Culture / A Ruszin Kultúra Világakadémiája (Toronto, Kanada);
- Member of the Municipal Art Society of New York /New York-i Művészeti Társaság (New York, USA);
- Member of The Artists' Guild of the Boca Raton Museum of Art / Boca Raton Museum of Art Művészeti Egyesület tagja (Boca Raton, USA).
Irodalom
Manajló András: A Manajló festőfamília helye és szerepe az egyetemes ruszin kultúrában; Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat. Vác, 2017. ISBN 978-615-00-0443-3
Manajló Iván: Manajló család művészei; Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat, Vác, 2006. ISBN 963-218-537-4
Иван Поп: „Энциклопедия Подкарпатской Руси”; Карпато-Русский Этнологический Исследовательский Центр США. Ужгород, 2006.(Iván Pop: Kárpátaljai Enciklopédia; Carpatho-Russian Ethnic Research Center USA. Ungvár, 2006.
Dupka György: Magyar művészet Kárpátalján; Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Budapest, 2012. ISBN 978-963-9814-55-4
Dr. Lyavinecz Marianna: Ruszin Festőművészek Magyarországon; Fővárosi Ruszin Önkormányzat. Budapest, 2014. ISBN 978-963-12-0427-8
Dr. Prof. Lyavinecz Antal: Ruszin Almanach 2015; Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület. Budapest, 2015. ISSN 1788-9359
Ruszinszkij Szvit – Ruszin Világ időszaki lap; Országos Ruszin Önkormányzat, Budapest. ISSN 1785-1149
- Ortutay Mária és Feledy Balázs: Manajló András jubileumi kiállítása; VIII. évfolyam, 76. szám (http://rusyn.hu/images/ruszinvilag/2010januar.pdf)
- Ortutay Mária: Manajló András jubileuma; XIII. évfolyam, 111. szám (http://rusyn.hu/files/Ruszin_Vilag_jan-feb_2015.pdf)
- Ortutay Mária, MTI: Manajló András a 2018. évi Pro Cultura Minoritatum Hunarie díjazottja; XVI. évfolyam, 133. szám (http://rusyn.hu/files/2018/RV_szept-okt_2018.pdf)
Pannon Világ, Kárpátok Régió Kultúráért Közhasznú Egyesület, Vác. ISSN 2062-0381
- Ortutay Mária: "A változásokat szeretem és merem vállalni, alkotókedvem ilyenkor friss lendületet kap." (Beszélgetés Manajló András festőművésszel), II. évfolyam, 6. szám, 2011. január-június,
- Ortutay Mária: A megmaradt élmény, ami örökké az övé, III. évfolyam, 11. szám, 2012. október-december
- Svájci hagyományok örök hatalmáról és feltámasztó erejéről (Manajló András festőművész legutóbbi önálló kiállításáról, IV. évfolyam, 14. szám, 2013. május-június
- Ortutay Mária: Festődinasztia utódjaként – a sors ezt tőlem megköveteli..., V. évfolyam, 17. szám, 2014. július-december
- Ortutay Mária: Jó volt így együtt lenni! VI. évfolyam 18. szám, 2015. január-február
Váci Napló; Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, Vácduka. ISSN 1216-4313
- Furucz Zoltán: Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj Manajló Andrásnak; XXVII/43. 2018. (http://www.vaci-naplo.hu/2018/10/pro-cultura-minoritatum-hungariae-dij-manajlo-andrasnak/)
- Furucz Zoltán: Manajló András a pillanat szépségeit keresi; XIX/83. 2010. (https://web.archive.org/web/20190218082041/https://www.vaci-naplo.hu/_vnarchivum/files/2010/83_teljes.pdf)
- Furucz Zoltán: Egy ruszin festő, aki vácinak vallja magát; XIX/82. 2010. (https://web.archive.org/web/20190218082106/https://www.vaci-naplo.hu/_vnarchivum/files/2010/82_teljes.pdf)
- Furucz Zoltán: Vác befogadó és nyitott város; XVIII/42. 2009. (https://web.archive.org/web/20110906221911/http://www.vaci-naplo.hu/_vnarchivum/files/2009/42_teljes.pdf)
- Fischer Erzsébet: Máriapócson ruszin fatemplom építését tervezik; XVII/67. 2008. (https://web.archive.org/web/20190218082144/https://www.vaci-naplo.hu/_vnarchivum/files/2008/67_teljes.pdf)
Szendi Horváth Éva: A példakövető – Following examples; Diplomata Magazin, Diplomata Magazin Kiadó, Budapest. ISSN 1419-1733, XII. évfolyam 2011. 12 – 2012. 1. szám (http://www.diplomatamagazin.hu/ftp/pxgtn1w_dnet58-59.pdf)
Szendi Horváth Éva: Mindig magasabbra; Pesti Divat magazin; 2015. I. szám, PS Magazin Kft, Budapest. ISSN 1787218-9
Bertók T. László: Táncolva festő, Magyar Idők napilap Lugas melléklete, 2018. december 30. IV. évfolyam 301. szám, Magyar Idők Kiadó Kft, Budapest. ISSN 2416-2345 (https://magyaridok.hu/lugas/tancolva-festo-3736073/)