Ádám Horgas
Quick Facts
Biography
Horgas Ádám (Budapest, 1969. március 12. –) magyar rendező, koreográfus, színész, táncos és zeneszerző. Nem tesz különbséget a művészi ágaiban, szeret összművészettel foglalkozni. A Mab című web-thrillersorozat kitalálója és alkotója.
Élete
Édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író, testvérei Péter díszlettervező, Eszter fuvolaművész és Judit irodalmár, nagyapja Levendel László, neves tüdőgyógyász főorvos. 1982-1986 között a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1989-ben szerzett diplomát a Budapesti Tanítóképző Főiskola rajz szakán.
Festőművésznek készült, amikor - még a gimnáziumi évei alatt, 1986-ban, - felvételt nyert az Arvisura Színház stúdiójába, ahol a színészmesterség mellett színpadi mozgást, kontakt táncot, etnikus táncokat, akrobatikát és pantomimet is tanult. 1988-tól már társulati tag Somogyi István társulatában. Innen - nyolc év után - a Pinceszínházhoz szerződött, majd 1995-ben Molnár Évával megalapította saját társulatát, az Atlantis Színházat. Társulatukat először a VSZM közösségi ház igazgatója, Nagy István Sándor fogadta be. Két évig csak képzéssel foglalkoztak, önálló társulattal csak aztán kezdtek előadásokat készíteni. 2000-ben Jordán Tamás a Merlin Színházhoz szerződtette a társulatot. Később a vele - már mint a Weöres Sándor Színház igazgatójával - együtt állította színpadra a Szakmák Színháza előadássorozatot.
Négy évig tanított színészmesterséget és mozgást a Színművészeti Egyetemen, több alternatív társulatnál, valamint a főváros különböző művelődési házaiban. 2013-tól oktat a Pesti Magyar Színiakadémián. Vendégként játszott és koreográfiákat készített többek között a Katona József Színházban, a Vígszínházban, a Pesti és az Új Színházban. Országszerte rendez színházakban.
Művészeti tevékenységei között lehetőség szerint nem tesz különbséget, szeret összművészeti alkotásokat létrehozni, abban gondolkodni. A Horgas Eszter nevével fémjelzett és általa vezetett Partitúra Összművészeti Kurzusnak is aktív résztvevője 2011 júniusa óta minden évben.
2006-ban Botos Évával alapították meg a ShakuEcho együttest, melynek több lemeze is megjelent, de zenéjük filmek főcím- és betétdalaként is hallható.
Munkái
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: rendezőként: 31; koreográfusként: 33; színészként: 22, zeneszerzőként: 1; szerzőként: 4.
Rendezőként
- MAB (magyar thriller websorozat)
- Fernutti cirkusza (Arvisura Színház)
- Agyagszárnyak (Atlantis Színház)
- Spoon River-i holtak (Atlantis Színház)
- Holtudvar (Atlantis Színház)
- Mennyből az angyal (Atlantis Színház)
- Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház)
- …és Romeo és Júlia (Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel)
- Romeo és Júlia (Atlantis Színház)
- Two Blind Mice (Madhouse társulat)
- Atlantis (Nemzeti Színház)
- Az isteni Claudius (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Picasso kalandjai (társrendezőként Méhes Lászlóval, Pesti Színház)
- Lear király (Atlantis Színház)
- Kötélen a Niagara felett (Atlantis Színház)
- Bögre (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Vadorzók (Új Színház)
- Dr. Bubó (Aréna)
- Piros család (Mesebolt Bábszínház)
- Mesterdetektív (2013, Weöres Sándor Színház)
- 39 lépcsőfok (2013, Pécsi Nemzeti Színház)
- Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház)
- A dzsungel könyve (2014, Weöres Sándor Színház)
- Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház)
- Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)
- Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)
- A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház)
- Virágot Algernonnak (2015, Játékszín)
- A padlás (2015, szombathelyi Weöres Sándor Színház)
- A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)
- Hamlet (2016, Pinceszínház)
- Pillanatfelvétel (Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház)
- Az ember paródiája chat-intések (2016, Partitúra összművészeti kurzus, Balatonfüred)
- Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház)
- Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)
Koreográfusként
- Gyalog galopp (Szegedi Nemzeti Színház, Pesti Színház)
- Indul a bakterház (Szegedi Nemzeti Színház)
- Legyező (Pesti Színház)
- Picasso kalandjai (Pesti Színház)
- Mizantróp (Új Színház)
- Lüzisztraté (Merlin Színház)
- Hamlet (Új Színház)
- Yvonne, burgundi hercegnő (Katona József Színház)
- Vőlegény (Új Színház)
- Három testőr (Vígszínház)
- A balek (Merlin Színház)
- Salemi boszorkányok (Vígszínház)
- Szent Márton élete (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Öngyilkos (Nemzeti Színház)
- Varázsfuvola (Opera)
- Az Atlantis Színház összes produkciója
- Csaó bambinó (2005, Soós Péter játékfilmje)
- Világszép nádszálkisasszony (2009, Neptun Brigád)
- Picasso kalandjai (2012, Pécsi Nemzeti Színház)
- Nero, a véres költő (2013, Pesti Magyar Színház)
- Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház)
- Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)
- Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)
- Hamlet (2016, Pinceszínház)
- Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház)
- Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)
Színészként
- Szentivánéji álom – Puck (Arvisura Színház)
- A Mester és Margarita – Behemót (Arvisura Színház)
- Magyar Elektra – Oresztes (Arvisura Színház)
- Suryakanta király története – Suryakanta király (Arvisura Színház)
- Piszkos Fred, a kapitány – St. Antonio főherceg (Arvisura Színház)
- Kinn vagyunk a vízből – Fred (Pinceszínház)
- Mennyből az angyal – Angyal (Atlantis Színház)
- Hamlet – Színészkirálynő (Új Színház)
- Gyalog galopp – Arthur király (Pesti Színház)
- Picasso kalandjai – Picasso (Pesti Színház)
- Kötélen a Niagara felett – Blondin (Atlantis Színház)
- Ezeregyéjszaka meséi – Dzsin (Atlantis Színház)
- Lear király – Cornwall (Atlantis Színház)
- Az Avar – Avar (Atlantis Színház)
- Kisváros: Harci papok című rész (1998, televíziósorozat)
- Szamba – vidéki színész (1996, Koltai Róbert filmje)
- Kazohinia - Zatamon, Zemöki (Péntek Csilla rendezése)
Táncosként
- A csodálatos mandarin (Bozsik Yvette társulat)
- A dzsungel könyve (Pesti Színház)
- Össztánc (Vígszínház)
- Halkalitka (Fekete Hedvig)
- Légypapír (Atlantis Színház)
- Ispilánti lányok (Latissimus Dorsi)
- Magzatmáz (Trafó)
- Macabre (Mu Színház)
- Offenbach titkai – Ballett (1996, Szabó István, német–francia–magyar koprodukcióban készült Tv-filmje)
Zeneszerzőként
- Sétikáló (1994, Budapest Bábszínház)
- Szelídek (Balogh Zsolt filmje)
- Hajszál és csengettyű (Mispál Attila filmje)
- Flóra és Fauna (Mispál Attila filmje)
- A malom (Mispál Attila filmje)
- Bűvész (Rohonyi Gábor filmje)
- Piszkos Fred, a kapitány (Arvisura Színház)
- Fernutti cirkusza (Arvisura Színház)
- Picasso kalandjai (Pesti Színház)
- Mizantróp (Új Színház)
- A balek (Merlin Színház)
- Bögre (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Vadorzók (Új Színház)
- Faust (Veszprémi Petőfi Színház)
- Antigoné (Miskolci Nemzeti Színház)
- Atlantis (Nemzeti Színház)
- Lüzisztraté (Merlin Színház)
- Ketten egyedül (Andaxinház)
- Agyagszárnyak (Atlantis Színház)
- Romeo és Júlia (Atlantis Színház)
- Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház)
- Lear király (Atlantis Színház)
- Ezeregyéjszaka meséi (Atlantis Színház)
- Shakuecho együttes dalai
- Presszó (2008, Sas Tamás televíziósorozata)
- 39 lépcsőfok (2012, Pécsi Nemzeti Színház)
- Vérnász (Ács Dominikával közösen) (2013, Pesti Magyar Színház)
- Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház)
- Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)
- Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)
- A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház)
- Virágot Algernonnak (2015, Játékszín)
- A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)
- Hamlet (2016, Pinceszínház)
- Pillanatfelvétel (Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház)
- Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház)
- Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)
Szerzőként
- Vak meglátta, hogy kiugrott (1999, Atlantis Színház)
- Two Blind Mice (Vak meglátta, hogy kiugrott, 2002, Madhouse - Merlin Színház)
- Picasso kalandjai (2003, Pesti Színház)
- MAB (magyar thriller websorozat)
- A lepkegyűjtő - dramaturg (2015, Centrál Színház)
Könyvekben
- Horgas Ádám–Horgas Béla: Szeltagor – A Sárkány ideje (1997, Atlantis Tánc Színházi Alapítvány)
- Horgas Béla: Kacifánt színre lép (1988, Kossuth Nyomda, Bp.)
- Horgas Béla: Sétikáló (2009, Liget, Bp.)
Díjai
- 1990. I. Pécsi Országos Színházi Találkozó - legjobb zene díja (Romeo és Júlia, Atlantis Színház)
- 1998. Alternatív Színházi Szemle díja (Spoon River-i holtak, Atlantis Színház)
- 1998. Inspiráció országos koreográfiai verseny - közönségdíj (Légypapír, Atlantis Színház)
- 1999. XI. Gödöllői Országos Stúdió- és Alternatív Színházi Fesztivál - fődíja (Vak meglátta, hogy kiugrott, Atlantis Színház)
- Miskolci Millenium Fesztivál - különdíja (Vak meglátta, hogy kiugrott, Atlantis Színház)[forrás?]
- 2000. Alternatív Színházi Szemle díja - „legszebb mesék” (Grimm mesék, Atlantis Színház)
- 2001. Országos Gyermekszínházi Szemle fődíja (Benedek Elek mesék, Atlantis Színház)
- 2001. Kulturális Minisztérium különdíja (Benedek Elek mesék, Atlantis Színház)
- 2003. Főváros legjobb társulata díj (Atlantis Színház)
- 2014. Városmajori Országos Színházi Szemle - közönségzsűri díj (rendező: 39 lépcsőfok, Pécsi Nemzeti Színház)
- 2015. Thália Humorfesztivál - a legjobb nagyszínpadi előadás díj (Pécsi Nemzeti Színház, 39 lépcsőfok)
Megjegyzések
Hivatkozások
Források
- Pécsi Nemzeti Színház Horgas Ádám
- ↑ Hübners Who is Who: Horgas Ádám - (hozzáférés: 2014. június 23.)
További információk
- 7óra7 Horgas Ádám
- SoundCloud Horgas Ádám
- Horgas Ádám YouTube csatornája - zenei ízelítő a készülő Szentivánéji álom produkcióból (ének: Botos Éva és Ács Dominika), 2014. június 25.
- Kmety-Molnár Györgyi: A mitológia mindig a valóságban megbúvó félelmeket tudja erősíteni (interjú), magyarszinhaz.hu - 2014. december
Kapcsolódó szócikkek
- MAB (filmsorozat)