Rudolf Nyáry

Bedeghi és berencsi gróf Nyáry Rudolf (Gbellán, 1828. május 30. – Nagytapolcsány, 1900. augusztus 22.) esztergomi kanonok, vallásos író.

Élete és munkássága

A gróf bedeghi és berencsi Nyáry család sarja. Édesapja, gróf Nyáry Rudolf (1804-1851), édesanyja, nagybossány et nagyugróczi Bossányi Anna (1807-1877) volt. A középiskola befejezése után 1843-ban felvétetett az esztergomi főegyházmegye papnövendékei közé. Miután egy évet a pozsonyi Emericanumban töltött, az 1844-45. tanévtől a bölcseletet és teológiát Nagyszombatban hallgatta. 1851. július 27-én szentelték pappá, mint szertartó, Scitovszky hercegprímás udvarában nyert alkalmazást, majd szentszéki jegyző, titkár és 1863. július 20-án hercegprímási irodaigazgató lett. 1860. július 31-én a Vaskoronarenddel tüntették ki. 1864. június 10-én az esztergomi kanonok lett. 1867-ben lemondott és az ausztriai Rabensteinbe vonult vissza. 1892-ben Nagytapolcsányban telepedett le. Tagja volt a római Arcas tudományos társaságnak, 1898-ban takarékpénztári igazgatónak is megválasztották. Sírfeliratát maga írta meg ekképen: "A mi bedeghi gróf Nyáry Rudolf leköszönt esztergomi kanonokban halandó vala, az e hantok alatt van letéve a föltámadás napjára. Lelke békességben nyugodjék. Amen." Írásai Várnai álnév alatt jelentek meg a Magyar Sionban.

Főbb művei

• A pápa világi uralma (1870),
• Hogy volt? (1872),
• Mit vétettek a jezsuiták? (1872),
• Tanulmány az iskoláról (1873),
• Tavaszodik (1873),
• Írói tanácsok (1873),
• Levél a szerkesztőhöz (1874),
• Adatok a spiritismushoz (1877),
• A század legendája (1878),
• Canterbury Szt. Tamás (1882),
• Karcolatok (1885),
• Homo sapiens ferus (1887),
• Humanizmus vagy charitas? (1889),
• Az ember az újabb apológiákban (1891),
• Wolsey Tamás bíbornok (1892).