Péter Stamler

The basics

Quick Facts

isReferee Association football referee
Work fieldSports
Gender
Male
Birth18 July 1947
Age77 years
The details

Biography

Stamler Péter (Budapest, 1947. július 18. –?) magyar nemzeti labdarúgó-játékvezető. Beceneve: Gyík. Polgári foglalkozása: anyagbeszerző.

Pályafutása

Labdarúgóként

Fiatal korában ismerkedett meg a labdarúgással, a Magyar Kábel csapatában kezdett futballozni. Társaihoz hasonlóan végigjárta a kikerülhetetlen létrát, volt serdülő, ifjúsági és felnőtt játékos. Felkészültségére jellemzően eleinte játékosedzőként, majd edzőként tevékenykedett. Nagyon nehezen tudta a Budapesti Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) elnöke Kürti Imre rábeszélni, hogy játékvezetői pályafutásának elősegítése érdekében vegye komolyan a bíráskodást. Aktív játékvezetői pályafutása alatt a játékvezetői válogatott oszlopos tagja volt.

Nemzeti játékvezetés

A játékvezetésből Budapesten vizsgázott. A Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A BLSZ JB minősítésével NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Testületének (JT) döntésével 1987-től NB II-es, majd 1989-től NB I-es játékvezető. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzésen volt a működő játékvezető segítő partbírója. Külföldön 11 alkalommal segédkezett. NB I-es mérkőzéseinek száma: 63.

IdőpontHelyszínMérkőzés típusaMérkőzésEredmény
1989. szeptember 9.Révész Géza utcai stadion, Siófokelső NB I-es mérkőzéseSiófoki Bányász–Pécsi MSC2 – 2
1995. november 30.Üllői úti Stadion, Budapestutolsó NB I-es mérkőzéseFerencvárosi TC–Kispesti Honvéd3 – 1
Nemzeti kupamérkőzések

Vezetett kupa-döntők száma: 1.

Szabad Föld-kupa

A Szabad Föld-kupa, egy ezüst vándorserleg, amit a Szabad Föld újság támogatott. A kupán kívül a győztes csapat egy teljes garnitúra labdarúgó-felszerelésben is részesült. A kupa létrehozásának célja volt, hogy a falusi és egyéb alsó osztályú labdarúgó csapatok is eredményesen versenyezhessenek egy országos kupában.

IdőpontHelyszínMérkőzés típusaMérkőzésPartbírókEredményNézők száma
1994. június 15.Bozsik Stadion, BudapestdöntőKisszállás–NyírcsaholyCserna László/Hidasi Gyula1 – 02500

Magyar női labdarúgó-válogatott

A magyar női játékvezetői keretek felállításáig férfi játékvezetők irányították a női válogatott felkészülési mérkőzéseit.

IdőpontHelyszínMérkőzés típusaMérkőzésEredményNézők száma
1993. április 9.REAC pálya, Budapestfelkészülési (60. mérkőzés)Magyarország–Olaszország0 – 2500

Edzőként

A Testnevelési Főiskolán középfokú edzői képesítést szerzett. A Ganz-Mávag SC csapatánál játékos edzőként tevékenykedett.

Sportvezetőként

A MLSZ Játékvezető Bizottságánál (JB) Hévízi Ottót követően lett felelős a játékvezetők fizikai állóképességének biztosításáért. Országos ellenőr, a JB labdarúgó válogatott edzője.

Szakmai sikerek

  • 1991-ben a Nemzeti Sport újságíróinak osztályzatai alapján az 'Év Játékvezetője" címért folytatott versenyben Roxin György mögött, a 25 NB I-es játékvezető közül az előkelő negyedik helyen végzett.
  • 2013-ban Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, egyben az MLSZ JB elnöke 35 éves vizsgája alkalmából emléktárgyat adott részére.

Források

  • Nemzeti Sport - 1999. január 17.
  • Nemzeti Sport - 1991. augusztus 16.
  • Mező László – a Szabad Föld Kupa 40 éve
  • (2009) „újságcikk”. Síp és Zászló 2009 I. évfolyam 2. szám.  
  • Stamler Péter játékvezetői adatlapja a Nemzeti Labdarúgó Archívum oldalán

Külső hivatkozások

Elődje:
Bognár István

Szabad Föld-kupa döntő
1993–1994

Utódja:
Bognár István

  • Labdarúgásportál
  • Magyarországportál
  • Sport-portál
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.