Murányi László

The basics

Quick Facts

Gender
Male
Birth29 August 1937, Gyón, Dabas, Dabas District, Pest County
Age87 years
Star signVirgo
The details

Biography

Murányi László (Gyón, 1937. augusztus 29. –) magyar bemondó, szerkesztő-riporter, műsorvezető.

Életpályája

A gyóni evangélikus parókián született, édesapja itt volt lelkész. 1955-ben végzett a Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban. 1955-től 1960-ig a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyárban dolgozott, előbb segédmunkásként, aztán laboránsként. 1960-tól 1963-ig a Magyar Rádió bemondója volt. 1964-ben feltűnt Szabó István Álmodozások kora című játékfilmjében. 1964-től 1994-ig a Magyar Televíziónál dolgozott mint bemondó, szerkesztő-riporter és műsorvezető. 1969-től szerkesztette a M1 Híradót, később műsorvezetője is volt. 1975-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Hét című műsor munkatársa volt és több dokumentumfilmet is készített. 1994-ben a parlamenti választásokat követően rendkívül felmondással szüntette meg munkaviszonyát és kérte idő előtti nyugdíjazását. 2001-ben megalapította a Nemzeti Újságíró Tanodát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának alapító dékánjától meghívta őt a sajtó- és médiajog tárgy felépítésére és bevezetésére. Előbb óraadó tanárként működött az intézményben, később főállású tárgyjegyző címzetes egyetemi docens volt 2006. december 31-ig, majd a Bölcsészettudományi Karon újból óraadóként tanított.

Néhány éve „Szeretet-versek” című, a magyar irodalmat Balassitól Márai-ig képviselő; önálló irodalmi esttel járja az országot.

Filmográfia

A Híradó és A HÉT riportokon kívül,

  • Petőfi ősei és mai utódai 1975. op: Edelényi Gábor
  • Fórum 89/1
  • Életem a vasúté 1979 rend: Márton József
  • Sorsok és emberek sorozat

Források

  • Murányi László laudációja. Dabasi Újság, XII. évfolyam, 4. szám, 2012. április, 3. old.

További információk


The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.