Lazar Brankov

Lazar Brankov (Óbecse, 1912. július 17. – Párizs, 2011. december 3.) szerb nemzetiségű jugoszláv kommunista politikus, aki a második világháborút követően a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság jugoszláv delegációjának vezetője volt. A szovjet-jugoszláv viszony kiéleződését követően szembefordult Titóval és Magyarországon maradt, de 1949-ben letartóztatták és a Rajk László nevével fémjelzett koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban amnesztiával szabadult, majd Franciaországba emigrált, itt élt élete végéig.

Élete

Lazar Brankov az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Óbecsén született. Az elemi iskolát szülővárosában végezte, majd gimnáziumi tanulmányait Újvidéken folytatta. 1931-ben beiratkozott a belgrádi egyetem jogi karára, ahol két évig tanult, de tanulmányait végül anyagi nehézségek miatt nem fejezte be. Egyetemi hallgatóként belépett a Jugoszláv Kommunista Pártba, ahol a párt ifjúsági szervezetén belül töltött be vezető pozíciót.

1933-ban hazatért Óbecsére és tisztviselőként helyezkedett el. 1940-ben megnősült (1945-ben azonban feleségével elváltak egymástól). 1941 áprilisában behívták katonai szolgálatra, részt vett a németek elleni harcban, de fogságba esett. Rövid idő múlva kiszabadult és az időközben ismét magyar uralom alá került Óbecsére menekült. Itt, kommunista múltja miatt, a magyar hatóságok ismét őrizetbe vették, de pár hét múlva feltételesen szabadlábra helyezték. Szabadulását követően bekapcsolódott a bácskai partizánmozgalomba, 1943-ban a bácskai-baranyai partizánalakulatok politikai biztosává nevezték ki. A Bácska visszaszerzését követően a Vajdasági Katonai Hatóság katonai igazgatási osztályának vezetését bízták rá. Tisztségét 1945 februárjáig töltötte be.

Brankov 1944-45 között tisztázatlan szerepet töltött be a magyar lakosság elleni atrocitásokban. Tagja volt annak a rögtönítélő bíróságnak, mely mintegy 150 halálos ítéletet hozott Újvidéken és ő volt az egyik tagja annak a háromtagú bíróságnak, mely halálra ítélte Andrée Dezső újságírót és 11 társát (az ítéletet rögtön az ítélethozatal után végrehajtották, golyó által).

1945. március 10-től a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jugoszláv delegációjának lett a vezetője, egyúttal a budapesti jugoszláv nagykövetség ügyvivőjének is kinevezték. 1947-től követségi tanácsos lett, még ugyanebben az évben Tildy Zoltán köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta neki.

A szovjet-jugoszláv viszony kiéleződését és Jugoszlávia kizárását a Kominformból követően szembehelyezkedett Titoval, lemondott tisztségéről és Magyarországon maradt. 1948-tól - szovjet utasításra - Tito-ellenes propagandát fejtett ki. Ennek ellenére 1949. június 29-én Moszkvában letartóztatták, mint "titoista kémet", majd kiadták Magyarországnak, ahol az MDP-n belüli tisztogató hullám egyik főszereplőjének "szemelték" ki. Brankovot azzal vádolták meg, hogy Rajk Lászlóval, Szőnyi Tiborral és társaikkal együttműködve a magyarországi "demokratikus államrend" megdöntésére törekedett és ki akarta szolgáltatni Magyarországot Titonak és rajta keresztül a nyugati "imperialistáknak".

1949. szeptember 16-án a Rajk-perben harmadrendű vádlottként ültették a vádlottak padjára, a budapesti népbíróság szeptember 24-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 1956. április 3-án elnöki kegyelemmel kiszabadult a börtönből, a Rajk-per többi elítéltjével ellentétben nem rehabilitálták. November 9-én Ausztriába menekült, majd Franciaországba emigrált. 1987-ben látogatott vissza Magyarországra, Aczél György meghívására. Kérésére a Legfelsőbb Ügyészség igazolta, hogy a magyar törvények értelmében nem minősül büntetett előéletűnek.

A rendszerváltás után, 1998-ban, Göncz Árpád Budapesten Köztársasági Elnöki arany Emlékéremmel tüntette ki.

Jegyzetek