Kóródy Béla

The basics

Quick Facts

Birth1 September 1898
Death30 November 1944 (aged 46 years)
The details

Biography

Kórodi és tusnádi Kóródy Béla (Miskolc, 1898. szeptember 1. – Budapest, 1944. november 30.) író, újságíró.

Élete

Kóródy Lajos és Trencsánszky Matild fia. Eleinte parlamenti újságíró volt, a Pesti Napló szerkesztőségé dolgozott, majd az 1930-as, 1940-es években a Friss Újság munkatársa volt. Később ugyanitt helyettes szerkesztő lett, régenyeit is a Friss Újság Színes Regénytára című sorozatban adták közre. 1939. december 7-én Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött a nála 16 évvel fiatalabb, kisperkátai születésű Füleki Máriával, Füleki József és Steiner Julianna lányával. A második világháborúban tartalékos hadnagyként szolgált és előbb a keleti hadszíntéren, majd az ún. haditudósító század budapesti törzsénél működött. Utóbbi helyen háborúellenes propagandát folytatott frontélményei hatására, valamint a Bajcsy-Zsilinszky-féle nemzeti felkelési bizottság katonai vezetőivel is együttműködött. Árulás miat elfogták, s Kiss János altábornagy és társait követően őt is kivégezték.

Művei

  • Halott a sínek mellett (regény, Bp., 1937)
  • Robbanás a bányában (regény, Bp., 1938)
  • Vörös hó (regény, Bp., 1939)

Jegyzetek

Források

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

További információk

  • Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.
  • Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének . . . évi jelentése. Bp., 1940-1943.
The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.