Biography
Lists
Also Viewed
Quick Facts
Intro | Hungarian film editor | |
Places | Hungary | |
is | Film editor | |
Work field | Film, TV, Stage & Radio | |
Gender |
| |
Birth | 16 August 1977, Budapest, Central Hungary, Hungary | |
Age | 47 years | |
Star sign | Leo |
Biography
Czakó Judit (Budapest, 1977. augusztus 16. – ) többszörös Arany olló és Balázs Béla-díjas magyar filmvágó.
Élete
Középiskolába a Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakára járt, ahol fényképezést, újságírást és -szerkesztést tanult. Itt találkozott először a vágói munkával, amit nagyon izgalmasnak talált, így már 16 évesen elhatározta, vagy matematikatanár vagy filmvágó lesz. Érettségi után a Pesty Fekete Dobozhoz került „lótifuti”-ként, ahol összetalálkozott a még szintén pályakezdő Nyitrai Mártonnal és Marosi Gáborral. Együtt pályáztak a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz a Balázs Béla Stúdióval és elnyertek egy kis támogatást a Villamos című kisfilmhez, ez lett első munkája – ami a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmje lett 1997-ben. Autodidakta módon tanulta meg a szakmát.
Gyakran dolgozik együtt többek között Dyga Zsombor, Bollók Csaba, Csáki László és Ujj Mészáros Károly filmrendezőkkel. Szeret ott lenni a forgatásokon, akár szkriptesként vagy más munkafolyamatokban, akár csak megismerni, megbeszélni a filmet, a felvételeket. Pálfi Györggyel egy nagyon érdekes kísérletben vett részt: a Final Cut - Hölgyeim és Uraim egyik vágója volt Szalai Károllyal, Richter Nórával és Lemhényi Rékával közösen. Közel ötszáz meglévő filmből készítettek egy teljesen újat, mely tapasztalataiból 2014-ben tankönyv is készült. A film nemzetközi premierje a Cannes-i Filmfesztiválon volt. Szereti minél több stílusban kipróbálni magát.
2004 óta tanít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen filmszerkesztési alapokat (filmmontázst és vágási ismereteket) gyakorlati és dramaturgiai szempontból.
Vágói munkássága (filmek)
Játékfilmek
Rövidfilmek
| Animációs filmek
Dokumentumfilmek
Tvfilmeksorozat:
|
Díjai
- Magyar Filmszemle - Arany olló díj (2x 2007, 2010, 2011)
- Kecskeméti Animációs Fesztivál (KAFF) - legjobb animációs film vágásáért díj (2011)
- Balázs Béla-díj (2015)
- 2. Magyar Filmhét - Magyar Filmdíj legjobb vágó kategória (Liza, a rókatündér, 2016)
Megjegyzések
Hivatkozások
Források
- Baski Sándor: Czakó Judit, az év vágója A láthatatlan szerkesztő, magyar.film.hu - 2007.
- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Czakó Judit
- Nagy Bori: Imádok játszani a nézővel, kultura.hu - 2011. június 26.
További információk
- Magyar Filmunió Czakó Judit
- Csoma Emőke: Türelem, agymunka, beszélgetés Czakó Jutittal, filmtett.ro - 2010. augusztus 15.
- Final Cut - A film for educational purposes: Final Cut in Cannes – On the red carpet (fotógaléria), finalcut-movie.com - 2012. május
- A BKF Fényiró Filmklub hivatalos YouTube oldala BKF FÉNYÍRÓ FILMKLUB 12. - Vendég: Pálfi György és a vágók (Final Cut - Hölgyeim és Uraim) - 2013. május 15./október 10.