Irma Reismann

Romanian-born Hungarian writer
The basics

Quick Facts

IntroRomanian-born Hungarian writer
PlacesHungary
wasJournalist Poet Writer
Work fieldJournalism Literature
Gender
Female
Birth29 August 1895
Death1944 (aged 48 years)
Star signVirgo
The details

Biography

Reismann Irma (Szilágysomlyó, 1895. augusztus 20. – 1944. ?) író, újságíró, költő, lapszerkesztő.

Életútja

Zilahon érettségizett 1919-ben; az 1920-as évektől a Szamos és a Szatmári Újság munkatársa volt (utóbbinak 1933-1934-ben nagykárolyi szerkesztője). Közben önálló lapalapításokkal is próbálkozott, de Asszonyok Lapja című szépirodalmi és társadalmi folyóirata 1926-ban ugyanúgy, mint a Szentmiklóssy Ödönnével 1933-ban indított Kis Pajtás, mindössze 3-3 számot ért meg.

1935-től a Benedek Elek hagyományát feleleveníteni szándékozó Új Cimbora munkatársa; 1940. február-május között a szintén Szatmárnémetiben megjelenő Reggeli Lapok felelős szerkesztője, majd egyszerű szerkesztőségi munkatárs volt. 1944-ben deportálták; valamelyik megsemmisítő táborban vesztette életét.

Újságíróként főleg színházi és szépművészeti kritikát, társadalomrajzokat, riportokat írt.

Megjelent egy verskötete, R. I. versei (Szatmárnémeti, 1925) címmel; verseinek fő ihletője az anyai szeretet. Abban az évben egy versét a Szatmári antológia is közölte.

Erdős I. Pál (1916–1987) grafikus édesanyja.

The contents of this page are sourced from Wikipedia article on 13 Apr 2020. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.