Györgyi Illés

Hungarian actress
The basics

Quick Facts

IntroHungarian actress
PlacesHungary
isActor
Work fieldFilm, TV, Stage & Radio
Gender
Female
Birth8 July 1968, Budapest, Central Hungary, Hungary
Age56 years
The details

Biography

Illés Györgyi Dr. (Budapest, 1968. július 8.) magyar színésznő, egyetemi oktató.

Életút

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1990-ben végzett. Vizsgaelőadásukat, az Iphigenia Auliszban a televízió is közvetítette. 1992-ben szerződtette a budapesti Katona József Színház, melynek tagja maradt 2002-ig. A "Katonával" nem szakadt meg a kapcsolata, vendégként továbbra is színpadra lép, és "beszédtrénerként" is tevékenykedik. Ezen a területen oktat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2003-2006 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szintén beszédtechnikai kurzusokat tartott. A Katona József Színházban és a Színművészeti Egyetemen is kapott rendezői feladatokat. 2009-ben bemutatkozott szerzőként is. A Madách Színház mutatta be 7X/hétszer/ című darabját (főszereplők: Erdélyi Tímea és Nagy Sándor). A produkciót rendezőként is jegyezte.

2005-ben jelent meg a Beszéd I. Integrált színészi kommunikáció (Escript kiadó) című könyve. 2007-ben doktorált az “Új beszédpedagógiai tematika az integrált színészoktatásért a Színház-és Filmművészeti Egyetemen" című munkájával, melyben felvázolta módszerét az egyetemi beszédtechnika oktatás megváltoztatásáért.

2010-ben jelent meg beszédtanító mesekönyve a Naphegy Kiadó gondozásában Beszéd utca 3. címmel

Házas, két gyermeke van, Dániel (1995) és Anna (1999).

Fontosabb beszédpedagógiai munkái és rendezései

  • Gilgames (rendezőtanár, Katona József Színház, Kamra 2005)
  • Istar pokoljárása (rendezőtanár, SZFE , 2006)
  • Ház Na’Conxypanban (rendezőtanár, SZFE, 2007)
  • Montágh Imre Mesterkurzus (előadó, Seneca Stúdió 2007)

Fontosabb színházi szerepei

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 31.

  • Katona József Színház, Budapest:
    • Goldoni: Az új lakás (Rosina)
    • Kárpáti Péter: Akárki (Erika)
    • Friel: Pogánytánc (Agnes)
    • Pirandello: Ma este improvizálunk (több szerep)
    • Csehov: Cseresznyéskert (Sarlotta Ivanovna)
    • Halász Péter: Önbizalom (Trixi)
    • Garaczi László: Prédales (Erika)
    • Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundy hercegnő (Nagynéni)
    • Shakespeare: A vihar (Ceres)
    • Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról (több szerep)
    • Goethe: Stella (Postamesternő)
    • Spiró György: Koccanás (Feleség)
    • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde ( Fejedelem)
  • Színház-és Filmművészeti Főiskola:
    • Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Kattrin, néma lány)
    • Molière: Tartuffe (Elmira)
    • Goldoni: Chioggiai csetepaté (Libera)
    • Euripidész: Iphigenia Auliszban
  • Pécsi Nemzeti Színház:
    • Shakespeare: Szeget szeggel (Izabella)
    • Synge: A nyugati világ bajnoka (Pegeen Mike)

Jegyzetek

Források, hivatkozások

The contents of this page are sourced from Wikipedia article. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.