Endre Hann

Psychologist
The basics

Quick Facts

IntroPsychologist
PlacesHungary
isPsychologist
Work fieldHealthcare
Gender
Male
Birth31 December 1946, Budapest, Hungary
Age78 years
Star signCapricorn
Education
Eötvös Loránd UniversityBudapest, Hungary(1970—1975)
The details

Biography

Hann Endre (Budapest, 1946. december 31. –) szociálpszichológus, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója.

Élete

Székely-szász édesapja és beregszászi zsidó édesanyja Budapesten nevelte fel. 1964-től segédmunkásként, könyvesbolti eladóként és hasonló munkakörökben dolgozott. Osztálytársával, Nádasdy Ádámmal színes grafikonokon ábrázolták a slágerlisták állását. 1969-ben lett a Tömegkommunikációs Kutatóközpont kérdezőbiztosa. A következő évtől az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója lett. Klinikai pszichológusi végzettséget szerzett. Ezt követően a Tömegkommunikációs Kutatóközpontban, majd a Magyar Közvélemény-kutató Intézetben tudományos munkatársként és titkárként dolgozott. 1989-ben közreműködött a Szabad Demokraták Szövetsége „A rendszerváltás programja” című kiadványának szerkesztésében.

1989-ben a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet egyik alapítójaként szerepelt. A Medián az ország első számú, tisztán hazai tulajdonban lévő, független piac-, és közvélemény-kutató cége. Választási előrejelzéseket készít, televízióban is gyakran szerepel. Kutatási szakterületei a politikai attitűdök és a választási magatartás.

2017-ben Molnár Gyulával, az MSZP elnökével került vitába, aki egy politikai forgatókönyv résztvevőjének nevezte. Hann Endre így válaszolt a vádra: „Szánalmasnak tartom, hogy Molnár Gyula a közvélemény-kutatásunkra mutogat, és azzal vádolja a Mediánt, mintha valami politikai boszorkánykonyha tervei szerint politikát csinálna”.

2020-ban a Klubrádióban, Szénási Sándornak a rendszerváltásról szóló műsorában utalt arra, hogy a rendszerváltás idején a baráti kapcsolatain keresztül részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózata, illetve alapítóként Szabad Demokraták Szövetsége munkájában is, mint elmondta később kilépett az SZDSZ-ből, és kizárólag a kutatásra fordította az energiáit. A beszélgetés során önmagát a liberális–demokrata irányzatokkal szimpatizáló személynek mutatta be. „Magától értetődően lettem liberális a székely-szász apám és beregszászi zsidó anyám alkotta budai családban felnőve.

Személye, a 2021-ben bemutatott Elk*rtuk című magyar filmben a cselekmény központi figurájaként jelenik meg, a politikai krimiben a megszemélyesítője Bokor Barna.

Művei

Jegyzetek

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  2. Portré. hvg.hu. (Hozzáférés: 2021. október 28.)
  3. Ki kicsoda a piackutatásban, marketingben? (intézetek, ügynökségek, szolgáltatók). piackutatas.blog.hu, 2008. július 25. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  4. 989; Szabad Demokraták Szövetsége: A rendszerváltás programja. gondola.hu, 2002. március 10. [2021. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
  5. Medián, Magyarország első számú, független piackutató cége. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
  6. "Szánalmas ránk mutogatni" – a Medián vezetője visszaszólt az MSZP-s vádaskodásra. hvg.hu, 2017. október 3. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
  7. Portré 2021. október 28.. hvg.hu. (Hozzáférés: 2022. április 5.)
  8. 30 éves a rendszerváltás #45: Hann Endre. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
  9. ElkXrtuk-kritika: Ha ilyen egy fideszes propagandafilm, nem nagyon van mitől félni. hvg.hu, 2021. október 21. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
  10. Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is?. (Hozzáférés: 2021. október 22.)
The contents of this page are sourced from Wikipedia article on 17 Nov 2024. The contents are available under the CC BY-SA 4.0 license.